2007. december 31. Az év nem cáfolta meg magát az utolsó napján sem. Csőtöréssel kezdődött. No azért az talán jó előjel volt, hogy a vízakna körül és az utcán ugyan mindent elárasztott a víz, de a vízművek munkatársai gyorsan itt voltak. A másik téma, ami miatt évek óta gyerekbulit csinálunk a petárda és a kutyák.
Nem lehetett rendesen vizet engedni a lakásban. Az eszembe sem jutott, hogy nálunk lehet a baj. A férjem nemsoká szólt, hogy hívjam papát, keeressen egy vízszerelőt, mert mindenhol áll a víz a vízakna körül. Az hogy állt nem kifejezés, mint egy buzgár bugyogott ki az aknából. Minden rosszban van valami jó is, itt szerencsére a Fejérvíz kollégáinak a hozzáállása volt ez. Gyorsan itt voltak, és azonnal elkezdték helyreállítani a normál állapotokat. Le a kalappal előttük. Szilveszter ide vagy oda, higgadtan, békésen, gyorsan elhárították a problémát.
Az első izgalmon túl voltunk. Már tegnap megérkezett az első vendégünk, ma, szerencsére már a csőtörés után megjött a másik fiú is. Vacsora, játék... . És az utcán éktelen folyamatos kutyaugatás. Szegény állatok teljesen megzavarodtak. Délután hatra már alig bírtak magukkal. Persze, ők nem értik, mire a nagy durrogás. Végülis én sem értem. Feltehetőleg semmi másra, mint hogy fantáziátlan emberek, kellemes szórakozás híján felesleges pénzükből másokat bosszantsanak. Szegény állatokra, akik csak akkor támadnak, vagy hangoskodnak, ha arra okuk van, senki nem gondol. Valamit tenni kell. Tavaly még csak-csak megvoltunk. Az egyik kutyát bezártuk a garázsba, a másikat pedig behoztuk. De most hárman vannak. Két hatalmas németjuhász a puli mellett. Ráadásul a lány igazi vadóc. Most mi lesz?
Minden problémára van megoldás. Végül kitaláltuk, hogy "becsomagoljuk" és elbarikádozzuk a dolgozószobát és behozzuk őket. Izgalmas volt, de sikerült. Most itt fekszenek szegények mellettünk. Nem igazán érzik jól magukat. De még mindig jobb így.
2007. december 12. Szinte minden napra jut valami említésre méltó-elgondolkodtató, de leírni alig akad idő. Persze, igaz az a megállapítás, hogy arra van idő, amire akarjuk, de csak részben. Sok mindenre szeretnék időt szánni, de mivel annyi nincs, így rangsorolni kell. Így nagyon sok el is marad a teendők közül. Nem baj, most akkor a legfontosabbakat sorra veszem. Mármint azokat a témákat, amik eddig kimaradtak: adóhivatal és karácsonyi ajándék.
Számomra nem a legfontosabb, de a honlap látogatóit valószínűleg leginkább érdeklő, visszatérő téma az adóhivatal. Jelen esetben a helyi. Volt már többször is írnivalóm róluk, de a mostani eset is igen tanulságos. Az Eu és Magyarország is zászlajára tűzte a digitális társadalom címszót. De mit tesz érte? Történt a következő:
Férjem levelet kapott a helyi adóhatóságtól, miszerint fizesse be a második félévre esedékes gépjárműadót, és a késedelmi pótlékot. Ezzel nem is lenne baj, ha tényleg nem történt volna meg a befizetés, azonban mi határidőre befizettük azt, igaz, nem a kapott sárga postai csekken, hanem átutalással. Mivel a megterhelt számla az én nevemen van, gondosan odafigyeltünk, hogy minden azonosító szerepeljen a közleményben: adóazonosító, név, gépjármű rendszáma. Az is igaz, hogy a felszólító levél szövege szerint a postai befizetési bizonylatok ellenőrzése alapján állapították meg a hiányt. Hogy is van ez? 2007-ben az átutalás nem üzemel? Elektronikus hatóságot akarunk, de még egy egyszerű befizetést sem lehet másként teljesíteni, mint ezelőtt 20-30 éve? És ha így van, akkor a határozat miért nem tartalmazza az erről szóló tájékoztatást? Vagy a gondot az okozta, hogy az utalás nem a kötelezett bankszámlájáról ment? Ha igen, akkor viszont miért szerepel közleményrovat az átutalásokon?
Persze gonosz lennék, ha nem írnám le, hogy beszéltem az önkormányzat illetékes dolgozójával, aki nagyon kedvesen, készségesen segített. Elnézést kért, és megígérte, legközelebb nem lesz ilyen probléma. De azért itt is felmerült egy kérdés: a hölgy azonnal megtalálta a befizetést, amit az én nevemen tartottak nyilván túlfizetésként. De ha a férjem a hiányról kapott értesítést, akkor engem miért nem tájékoztattak a túlfizetésről?
Másik: Sokakat foglalkoztat mostanában a karácsony, azon belül is a karácsonyi ajándék, kinek, mit, és hol szerezzünk be? Én szerencsés vagyok, mivel szörnyen utálunk vásárolni, így mindent igyekszünk időben – vagyis mielőtt az általános bevásárlási láz kezdetét venné – beszerezni. Másészt azért is szerencsés vagyok, mert nálunk az ajándékok egy része sk készül. Mit is lehet így készíteni? Naptárt saját képekkel. A fotóprogramok jó része nyújtja ezt a szolgáltatást, de ha nem tetszik ami így elkészíthető, akkor a netről ingyenesen letölthető nagyon jó naptárkészítő. A kevésbé gépfüggőknek aztán jöhetnek a különböző saját díszítésű ajándéktárgyak. Szinte fillérekért – én 100 Ft alatt vettem az IKEÁ-ban – kapható mécsestartó, ami akár üvegfestékkel, akár szalvéta technikával egyedivé tehető. Ugyanígy készülhet egyedi ékszerdoboz, „mütyürke-tároló” a kézművesboltokban kapható fatárgyakból. Ha egy picit ügyesebb valaki, üvegtárgyakra könnyen gravírozhat nevet, számot vagy akár ábrát is. Ha a rajzkészség vagy a szépírás hiányzik, akkor a sablont számítógéppel ki kell nyomtatni és vízzel az üvegfelület belső oldalára ragasztani. De fába is gyönyörűen lehet mintát vagy szöveget égetni. Igaz ehhez a két utóbbihoz külön eszköz szükséges, de a kettő együtt sincs talán ötezer forint, és ezek a gépek feltehetőleg nem mennek tönkre 3-5 év alatt, hiszen használatuk nem mindennapos. Szintén egyedi ajándék lehet a nyáron megtermelt és kiszárított fűszernövény. A termény megfelelő aprítás, morzsolás után egy szép kisüvegbe – IKEÁ-ban 495 Ft 4 darab fűszertartó üveg – töltve, szépen becsomagolva nagy örömet szerezhet. De aki nem kapott ihletet a kézműveskedéshez, az szép meglepetést készíthet egy nem szokványos papírba csomagolt gyertyával is. Persze mindez csak akkor jöhet szóba, ha a megajándékozni szándékozott örömét nem az ajándék ára határozza meg. (Tapasztalatom szerint szinte mindenki jobban örül egy-egy ilyen egyedi ajándéknak szerencsére. Talán helyreáll az emberekben a sok esetben eltorzult értékrend? De jó is lenne!)
2007. november 28. Sokszor megfordult már a fejemben a kérdés: a reklámok rosszak, vagy mi vagyunk buták, hogy ezekre vagyunk vevők? Vagy azt is kérdezhetném, hogy a műveletlen, értéket nem képviselő viselkedés, megnyilvánulások jobban megmaradnak a nézőben/hallgatóban? Vagy legalábbis a reklámszakemberek ezt hiszik? Nem tudom, de belőlem éppen ellentétes hatást váltanak ki, mint amit szeretnének.
Már többször akartam írni a témáról, de mindig volt fontosabb dolgom. Most végre erre is sor került. TV-t már igen régen nem nézünk, így az abban futó újabb reklmámokat nem ismerem, de a reggeli készülődés és munkábamenet hátteréül a rádió szól, így hallom, ott miket játszanak. És elkeserít.
Évekkel ezelőtt, még a tv-néző időkben történt. Az egyik kozmetikai márka termékét úgy próbálták népszerűsíteni, hogy egy-egy nő jelent meg a kamera előtt ülve, és elmondta, hogy "kipróbáltam a ....-ot. A bőröm selymes lett tőle.....", vagy valami hasonlót. A márkát a közvetlen környezetem is dícsérte. Nem akadt olyan, akinek ne vált volna be. Egy alkalommal a bevásárlásnál történetesen ez került akcióba - tényleg akciós volt, nem csak ráfogták - és lényegesen olcsóbb volt, mint addig, és mint a hasonló tusfürdők bármelyike. Beletettem a bevásárlókocsiba, hiszen annyira nem lehetek kényes, hogy ami jó is és olcsó is, ne azt válasszam. Aztán amíg a pénztárnál sorra kerültem volna, meggondoltam magam, és visszavittem. Nem vitt rá a lélek, annyira irtóztam a reklámjától. A másik alkalommal viszont egy likőrnek annyira hangulatos volt a hirdetése, hogy - bár nem szeretjük a likőröket - amikor valamilyen alkalomra italt vásároltunk, azt vettem meg. Azóta is megvan, mert ez sem jobb, mint a többi. Mégsem bánom, hogy megvettem.
Mostanában a rádióban többször is elhangzott több irritáló hirdetés is. Az egyikben kisgyermekekkel reklámoztatnak. Igen hülyén hangzik a hozzájuk nem illő szöveg. A másikban pedig egy asszony "kéri" bevásárlásra a férjét. A kéri kicsit finom fogalmazás, mivel körülbelül úgy beszél vele, mintha kissé értelmi fogyatékos emberrel beszélne egy igen házsártos feleség.
Valaki tudja, miért nézik a nézőt/hallgatót hülyének? Miért hiszik, hogy a bunkóság, a butaság, az áltudományos szöveg hat leginkább az emberekre? Miért gondolják, hogy nem a szépség, a szeretet, a béke és az ész ereje a meghatározó? Mondja meg valaki nekem!
2007. november 17. Nagyon megváltozott az életünk mióta Danika is bejáró lett. Sokkal inkább "pestiek" lettünk. Nem rohanunk állandóan, sokkal több programot szervezünk magunknak. Mindig tudtam, hogy Budapesten más az élet, mint akár csak néhány tíz kilométerrel arrébb, de most a bőrömön érzem.
Mozgalmas volt az elmúlt három nap. Egy kicsit aggódtam, amikor kiderült, hogy csütörtöktől minden napra jut "program" reggeltől estig bőven. A nagyobb bajnak az tűnt, hogy túl soknak látszott a holtidő. Kezdődött azzal, hogy csütörtök délután fiam iskolájában tanár-diák kosármeccs, majd utána estig buli volt. Nem lett volna szívem azt mondani Daninak, hogy nem maradhat ott. Annyit azért megbeszéltünk, hogy nyolc körül megyünk érte, mert pénteken még hajnalban kelni kell, hiszen az még suli, illetve munkanap. Így aztán fél öttől "csak" nyolcig kellett kitölteni az időt. Pénteken ennél azért több maradt - kettőtől ötig. Szombaton két holtidő volt 9-12-ig és 12-15-ig. Ez, ha összeadjuk, több mint tizenkét óra, ami nagyon sok, ha nincs semmi tennivaló, program. Mit lehet tenni ilyenkor?
Murphy egy kicsit besegített. Csütörtökön nekem, pénteken Zoltánnak akadt több munka a munkahelyen, mint ami a munkaidőbe belefér, így egy rész már meg is oldódott. Ugyan szegény férjemnek csütörtökön várnia kellett rám, de péntekre Dani is talált elfoglaltságot magának és én is. A digitális fényképezőgép korában sokan vagyunk, akik "sokat kattintgatnak". A munkahelyemen is akadunk jó páran. Így munkaidő után pénteken Fotóklub indult a cégnél. Mivel a fiúknak volt elfoglaltságuk, így én ott tudtam maradni. Azért azt be kell, hogy valljam, hogy engem nem csak a fényképezés maga, de a játék is vonz a képekkel. Ennek eredménye most egy montázs lett néhány rózsáról a hét elején készített képekből.
Az esti program az iskola Erzsébet napi gálája volt. Nagyon tetszett. Az osztályok készültek műsorral. Azt hiszem egészen más az iskola hangulata, sokkal jobban érzik magukat a gyerekek, ha a tanuláson kívül más közös elfoglaltság is van, különösen akkor, ha abban mindenki részt is vesz. Danika osztálya életképeket játszott el az 1800-as évek végéről.
Ma aztán kilenckor Danikát bevittük a suliba, utána rövid tanakodás után elmentünk az egyik bevásárlóközpontba. Azt azért el kell mondani, hogy nem szeretünk vásárolni. Mami kért meg, hogy vegyek neki krémet az egyik kozmetikai üzletben, ami a közelben csak a Mammutban van. Így arra vettük az irányt. No de három órát eltölteni ott? Nagyon abszurdul hangzott. No mindegy, jobb ötletünk nem volt. Az üzlet csak később nyitott, így kerestünk egy kávézót. Utána irány a Libri. A könyvesboltban persze, ha nem kell rohanni az embernek, akkor az idő rohan. Így aztán a kozmetikai üzletben nagyon gyorsan kellett végezni, hogy odaérjünk Daniért a megbeszélt időre. Ezután hazajönni nem volt már érdemes, így elmentünk ebédelni Joe bácsi éttermébe. Nem szoktunk étterembe járni, de néha azért ez is kell. Ha a "kényszer" nem visz rá, akkor most sem mentünk volna. Pedig jó. Néha ki kell törni a hétköznapokból, hogy igazán pihenni tudjunk. Nekünk Dani iskolaváltása segített ebben.
2007. november 11. Megsuhintott a tél első fuvallata: leesett az első hó nálunk is. Kislánykutyánk életében nem csak az idei év, hanem életének első hava is. De van még más is, időben előrébb való, mint a hó. Egy kis időutazás az életemben. Pénteken egy kicsit újra "tanárnő" lehettem. Érdekes volt.
Dani osztályfőnöke megkért, hogy az iskolai Halloween partyn kézműveskedjek egy kicsit a gyerekekkel. Fiam egy kicsit csúnyán nézett rám, amikor mondtam neki, hogy felveszem a boszijelmezt és eleget teszek a kérésnek, mégpedig boldogan. De aztán belenyugodott. Először töklámpást faragtam, majd mécsestartót díszítettünk szalvétatechnikával és üvegfestékkel. Nagyon jó volt. Aranyosak voltak a gyerekek. Először nem tudtam, amikor egy kislány megszólalt: tanárnő, hogy a megszólítást hozzám intézte. Másodszorra már természetes volt, pedig már hét éve, hogy otthagytam a pályát. De azt hiszem a szívem mélyén mindig tanár maradok. Igaz, visszamenni csak kényszerből mennék. Szerintem ez az oktatási rendszer már nem nekem való. Valahogy van egy olyan érzésem, hogy nem a gyerekek az elsők. Legalábbis nem az egyén szintjén. Persze a szegregáció nem jó, ez igaz, de a tudás, a tanulási vágy, a képességek szerinti szelekciót én nem tekintem annak. Ez szükséges mindenhol és mindenkor. Vagy inkább a Madáchi falanszter a kívánatos jövő? Nem hiszem.
Ma leesett az első hó. Dani örült neki, én nem vagyok elragadtatva tőle. A kislánykutyánk az eresz alatt hol ide ült, hol oda, és döbbenten nézte, mi történik. Megkóstolta a fehér izét, mi lehet az. Nagyon aranyos volt.
2007. október 25. Ősz van. Nem szeretem. Elismerem, hogy csodálatos színeket tud produkálni a természet. Szép formákat, káprázatos felhőket, de akkor sem szeretem.
"Itt van az ősz, itt van újra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem."
Irta 1848 novemberében Petőfi. Tényleg szép, de szeretni nem tudom. Álmos, szomorú és ez az emberek többségén is nyomot hagy. És persze a lakásokon is. Elhervadnak a kerti virágok, a virágboltban pedig egyre drágábbak. Nekem sajnos nagyon hiányzik. A lakást többek között az teszi otthonná, ha a benne lakók ízlésének megfelelő, nem mindig praktikus, de hangulatos díszek is helyet kapnak benne. Nekem az állandóan jelen lévő apróságok mellett ezt a virágok jelentik. De mit tegyek ilyenkor, amikor azok már nincsenek? Én így ősz közepétől Húsvétig egy kicsit mindig átöltöztetem a lakást. Először őszre, utána adventre, karácsonyra, farsangra és végül Húsvétra.
A legegyszerűbb őszi díszek a dísztökök. Persze szerencsém van, mert Édesanyám megtermeli őket. De ha nem így lenne, akkor is sokkal olcsóbb, és az évszakhoz is illő hangulatos dekorációt jelentenek, mint a vágott virág. Változatos formákban, színekben és mintákban gyönyörködtetik a szemet. Egy-egy darab is jól mutat bárhol, de egymás mellé helyezve szép kompozíciók állíthatók össze belőlük. Letehetjük csak úgy a polcra, vagy a konyhában tálcára, de egy kis kosárban szépen elrendezve többet, különleges asztaldísz készülhet belőle. Száraz termésekkel, borostyánággal, a pompás varjúháj virágával a kompozíciók tovább variálhatók. És valamennyi felsorolt növény sokáig megőrzi szépségét a lakásban is. Legalább az adventi díszek idejéig. (Az érett dísztök szépen kiszárad, így következő évre eltehető, a varjúháj - anyukám tapasztalata szerint - meggyökeresedik, így tavasszal kiültethető.)
2007. október 17. Még mindig kellőképpen tüskés vagyok. Talán ezért „ugrottam” ma reggel az egyik hírre a rádióban.
A hírhez kapcsolódó bejátszásban – amely nem csak két mondat volt – egy „hivatalos személy” jogviszonyról, annak meglétéről-hiányáról-rendezéséről beszélt. Ami még nem lenne baj. A baj ott kezdődött, hogy nem határozta meg, hogy milyen jogviszonyról van szó, egyetlenegyszer sem mondta, hogy a társadalombiztosítási jogviszonyról beszél. Persze ez azért a hírrel együtt, és a szöveg tartalmából kiderült, de akkor sem igazán szabad szerintem olyan szófordulatnak – különösen, ha még a pontos kifejezés el sem hangzott – szerepelnie egy rádióinterjúban, hogy „nincs jogviszonya”. Ugyan hosszabb, de azért magyarabb és érthetőbb, különösen egy szakember szájából például: nem áll jogviszonyban a társadalombiztosítással (bár ez még mindig nem fedi a valóságot), vagy pontosabban: társadalombiztosítási jogviszonya nem rendezett. Ezt támasztja alá a jogviszony szó meghatározása is, miszerint: "A jogviszony jogi fogalom. Olyan kölcsönös – jogi szempontból értelmezhető és értékelhető – társadalmi viszony amelyet egy adott jogszabályban megfogalmazott és körülhatárolt, jogosult és kötelezett (mint jogalanyok) között jön létre." (Wikipédia)
Ebből az következik számomra, hogy ez nem akarat vagy befizetésfüggő, a társadalombiztosítási jogviszonyt jogszabály határozza meg, az pedig mindenkire vonatkozik. Így ez a jogviszony fennáll mindenki esetében, legfeljebb nem rendezett, mert a bejelentés-befizetés nem történik meg.
Adalékként a viszony definíciója az értelmező szótárból: "viszony: (hiv) (nagyobb) közösségek (és az egyén) közti kapcsolat."
Megjegyzem, én sokkal többre becsülöm azokat a szakembereket, akik ahol lehet, kerülik a szakkifejezéseket. Kevés polihisztor él az országban, aki a jogi, műszaki, gazdasági és még ki tudja milyen szakterületek nyelvezetét egyaránt tökéletesen megérti. Arról már nem is beszélve, hogy egyre több idegen szót használnak/használunk akkor is, ha van magyar megfelelője is annak. Pedig ez sem a műveltség legfőbb ismérve.
És ha már az anyanyelvünknél tartok: sokszor a slendrián szóhasználat annyira beleivódik a köztudatba, hogy általánossá válik. Erre példa az olcsó szavunk. Ugye mindenki találkozott akár csak az elmúlt napokban is plakáton, rádióban vagy bárhol hirdetésben az olcsó ár kifejezéssel. Mit is jelent ez? Az értelmező szótár szerint az "ár: áru pénzben kifejezett értéke". Tehát ára egy árunak van. Az olcsó szó jelentése: "olcsó: ami nem sokba kerül". Mi is jön ebből ki? Ha olcsó valami akkor az kevés pénzért megvehető. Vagyis az olcsó ár – ami ha belegondolunk még így sem értelmezhető, hiszen az ár nem áru – annyit jelent, hogy valaminek a pénzben kifejezett értékét kevés pénzért megvehetem. (Sajnos, az értelmező szótár is használja az olcsó ár kifejezést!) Hát, én nem szeretnék az árért fizetni, így az olcsó árat sem szeretném megvenni. Inkább maradok a tisztességes áron árusító üzleteknél.
2007.október 11. Okkal, ok nélkül, de haragban vagyok a világgal. Tudom, hogy jókedv és optimizmus nélkül nem lehet élni. Megtanultam, és igyekszem ennek megfelelően alakítani az életemet. Néha azonban minden hiába, haragban vagyok a világgal.
Ez az állapot néhány napja tart. Igyekszem szabadulni tőle, de több dolog is ellene dolgozik. Ma például a tömegközlekedés. Itt idézni szerettem volna a BKV utazási feltételeiből. Sokszor olvastam metrón, villamoson. Volt benne egy olyan kitétel – emlékeim szerint legalábbis –, amely azt tartalmazta, hogy piszkosan, a többi utast zavarva nem lehet igénybe venni a járműveket. Felmentem a BKV honlapjára, hogy kimásoljam az ominózus rendelkezést. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy az utazási feltételek nagy része ma már nem szól másról, mint a jegyről-bérletről-ellenőrzésről-pótdíjról. Ennyi maradt az emlékeimben élő kritériumokból: „Az utas a szolgáltatás igénybevétele (fel- és leszállás, várakozás, utazás) során tartózkodni köteles a közlekedés biztonságát, a közlekedési eszközök, az utaskiszolgáló létesítmények és berendezések épségét, az utastársak kényelmét és nyugalmát zavaró magatartástól.”
Azért ez is valami. Nézzük csak! A fenti mondat azt mondja, az utastársak kényelmét és nyugalmát zavaró magatartástól tartózkodni kell. Ez mit jelent? Nagyon szeretném tudni! Ugyanis engem rettentően zavart ma az a két férfi, aki mosdatlanul – az állapotukból, ruhájukból és szagukból ítélve hetek, ha nem hónapok óta tart ez az állapot – szállt fel a zsúfolt metróra. Mi több, szerintem az egyikük, szintén a fenti jelek alapján, a saját nadrágját tekintette wc-nek. Hogy a mozgásukat, viselkedésüket mennyire befolyásolta alkohol, nem tudtam megítélni. Ahhoz túl büdösek voltak, és túl gyorsan menekültem. Aztán a munkahelyemen a kulcsomat sem vettem elő addig, amíg – kabátban, táskával – kezet nem mostam. Kétszer. Szappannal. Forró vízben. Kérdem én: Bennem van a hiba? Én vagyok túlságosan finnyás? Vagy ez azért mást is zavar?
Aztán felmerül bennem még egy kérdés. A BKV utazási feltételei igen sokat foglalkoznak az ellenőrzéssel. Mármint azzal, hogy az utasok a szolgáltatásért fizessenek. Tapasztalom, hogy ez a gyakorlatban is igen fontos. (És ezzel teljesen egyet is értek.) Ahol én felszállok a metróra, mindenhol a bejáratnál több ellenőr is áll. Senkit nem engednek be, amíg nem mutatta be jegyét vagy bérletét. Tehát ezt a feltételt nagyon behajtja a vállalat. És a kérdés: Tessék mondani, a többi utazási feltétel – már az a kevés, ami a tisztességes, kultúrált embert védi – csak dísznek van, az azt megszegő „utasokat” az ellenőrök miért engedik be?
Szintén a BKV honlapján jelent meg az az írás, amelyből a következő részletek származnak:
Az ötvenes évekre utalva indul a gondolatmenet: „a "tömeg" nem feltétlenül a zsúfoltság és a kényelmetlenség szinonimája volt. Ma viszont egyértelműen az, ezért teljesen logikus a szándék, hogy valami mással helyettesítsük.” Igen, ez így van. Csak először arra kellene „logikus szándékot” mutatni, hogy a tömegközlekedés NE legyen zsúfolt és kényelmetlen, ugyanis ma az.
„Csakhogy a közösségi közlekedés nem pusztán a tömegközlekedés szinonimája, sokkal többről van szó. Egy közismert hazai politikus szerint – nem tudom, melyik politikusunk volt, de eljesen egyetértek vele – a két kifejezés nem ugyanazt jelenti. Ő így fogalmazott: "A különbség a minőségben van. A közösségi közlekedés járművein nincs utas lemaradás csúcsidőben, a járművek tiszták, és tartják a menetrendet." Minőség alapján a tömegközlekedés is enyhe kifejezés. A kosz, a bűz, a tömeg nekem nem a jó – sőt, még csak nem is a megfelelő – minőség jellmezői. És ezt csak a BKV odafigyelésével lehet elérni. A tisztességes utas hiába óvja a járműveket, az említett "utastársakhoz" hasonló emberekkel senki nem mer szembeszállni. Erre az ellenőröknek kellene figyelni!
„Mi ezzel szemben a közforgalmú vagy közösségi közlekedés?
Kényelmesen ülnek, olvasnak, beszélgetnek az utasok, halkan suhanó, tiszta, kényelmes, gyors járművön” Ha ez egyszer tényleg megvalósul, akkor elfogadom az elnevezést is, de addig …
Szóval, haragban vagyok a világgal, és ez a reggeli utazással csak mélyült ahelyett, hogy mosolygóssá derített volna.
2007. október 7. Megint lemaradtam egy kicsit, de ennek oka most tényleg az eseménydús hétvége. Gólyaavató, bográcsozás az osztállyal. Nagyon jó volt.
Tíz évig voltam tanár. Nappali tagozaton kétszer osztályfőnök. Tudom, milyen sokat jelent a közösség kialakításához egy-egy rendezvény, közös program. Bár mi a szülőket nem vontuk be olyan mértékben, mint most Danika iskolája-osztálya.
Pénteken gólyaavató volt. Szervezett "szivatás" a kicsiknek, amit Ők is, és mindenki élvezett. Olyan feladatokkal, amik ugyan mosolyra gerjesztők, zűrösek, de nem megalázók. Jelmezben kellett menni. Dani Ludas Matyi volt. És nagyon sajnálta, amikor vége lett. Mesélte az élményeit boldogan. Az egyik feladat az volt, hogy gólyaorral felszerelkezve ki kellett menni az utcára, és aki arra járt, megkérni, hogy menjen fel velük táncolni. Megdöbbentem, amikor kiderült, hogy csak egy felnőtt volt hajlandó megtenni ezt. Ennyire siet mindenki, vagy annyira bizalmatlanok az emberek, hogy egy jó helyen lévő iskola előtt is tartanak a gyerekektől? Vagy csak egyszerűen mire felnövünk többségünkből kivész a játékosság? Nem tudom. Én felmentem volna.
Ma bográcsozást szerveztünk az osztálynak. Nem csak a gyerekeknek, hanem a szülőknek, testvéreknek is. A lista szerint 115-en jelezték, hogy eljönnek. Többség ott is volt. Nagyon jól sikerült. Azt hiszem kevesen voltak - ha voltak egyáltalán - akik nem érezték jól magukat. Összegyűjtöttük az elérhetőségeket, megbeszéltük a közeljövő tennivalóit, az osztály honlapját, no és jókat játszottunk. Sajnos kevés szülő csatlakozott a bohócságban a gyerekekhez, de talán majd legközelebb. Danikám mindenesetre alig várja, hogy mikor "csinálunk újra ilyet".
2007. szeptember 30. Annyira szép idő van kint, és volt tegnap is, hogy bűn lett volna a lakásban ülni. Elindultunk hát kerékpározni. Tegnap Zoltánnal, ma Danival. Érdekes megállapításokat tettem a két rövid túra alatt.
Tegnap. A távolságok szűkülnek - szoktuk mondani mostanság. Gyerekként sokszor kirándultunk a szomszédos falu szikláihoz. Mentünk néha busszal, de inkább biciklivel vagy gyalog, hiszen alig pár kilométer az egész. Nosza, tegnap elindultunk kerékpárral. És ahelyett, hogy közelebb került volna a falu, kiderült, hogy sokkal távolabb van, mint régen volt. Vagy csak a ma embere sokkal kevésbbé edzett? A távolságok csak autóval rövidülnek, kerékpárral pont fordítva, egyre csak nőnek?
Ma. Nincs messze Etyek. A mai program Kezes-lábos fesztivál. Mondtuk már a múlt héten, hogy ma átkerekezünk. Aztán másképp alakult. Apa nem ért rá velünk jönni, így Fiammal kettesben indultunk. De ha már kettesben mentünk, nem akartunk olyan úton bicizni, ahol nagyobb forgalom van, így elindultunk földúton. Több lehetőség is lenne, bár Édesapám figyelmeztetett, hogy nem biztos, hogy ma azok még járhatóak. Hát, nem azok! Legalábbis amerre indultunk, ami a legrövidebb és legszebb lett volna. Félelmetes volt. Gyönyörű helyen, erdőn keresztül ment az út,mégis rettegtünk az embertől. Tele volt minden szeméttel. Egyik helyen olyan bűz terjengett (dögszag) a szemétből, hogy elképesztő iramban menekültünk. Dani megkérdezte: erre soha nem járnak a rendőrök? Tud erről a polgármester? Néhány km-re innen luxus countryclub, lakópark épül. Az fontos, ez azonban senkit nem zavar? És mi lesz, ha a lakóparkban élők közül valaki elunja az elszigeteltséget és elindul kerékpározni a környéken, mint mi?
2007. szeptember 28. Nem vagyok városvédő Budapesten, de még igazán budapesti sem. Igaz életem jó részét ott töltöm. Nem volt ez mindig így, de sok emlék köt már gyermekkoromból is a városhoz. Ma ezek közül jutott eszembe az egyik, amikor a Kossuth Lajos utcán próbáltuk kikerülni a városban kialakuló dugót.
Az Astoria környéke nagyon megváltozott. Amikor kicsi voltam, a szállodával szemben üres telek állt, ha jól emlékszem. Valamit kezdenni kellett vele, hát beépítették. Erre nem tudok mit mondani. Azonban a Kossuth Lajos utcában most van egy üres telek, ahol akkoriban még az Úttörő Áruház állt. Próbáltam róla képet keresni a neten, de csak néhány aránylag kicsi képet találtam a homlokzatról. Én igazán a belsejét szerettem volna látni, és talán a kisfiamnak megmutatni. Az egyik kép egy cikk illusztrációja volt, amely szerint "bár az épület nem élvez műemléki védettséget, Ráday Mihály városvédő hibának tartja a lebontását. ... Ráday szerint a régi áruház belső elrendezése megelőzte korát, "a mai áruházak is mind ilyen átriumos elrendezésűek" ". A másik kettőn a kivilágított áruház látszik. Én ilyennek emlékszem rá. A belsejére pedig ahogy Ráday is mondta.
Talán 5 éves lehettem, amikor egy karácsony előtt az úttörő áruházba (is?) mentünk bevásárolni. Másra nem emlékszem, csak az áruház belsejére, az átriumra. A magas körfolyosók csillogtak-villogtak, és tele voltak csodával. Ahogy az egyiken sétáltunk, a polcról egy gyönyörű szőke baba mosolygott rám. Nem volt nagy, de csoda szép volt. Egyszem gyerek voltam, kellően elkényeztetve. De akkor a kényeztetés nem azt jelentette, hogy mindent megkaptam, amit csak szerettem volna. De azt a babát nagyon szerettem volna! Hogy mondtam-e, vagy csak a tekintetem árulta el, nem tudom. De a baba a polcon maradt. Aztán napokkal-hetekkel? később történt valami. Nem tudom már mi, de valamiért nagyon szomorú voltam, talán sírtam is. Vigasztalhatatlan voltam. Akkor megkaptam a babát játszani. Kiderült, hogy az enyém lesz karácsonyra. Nagyon-nagyon boldog voltam. A baba ma az ágyam mellett ül, néhány egyéb kedves játék társaságában.
Az a bevásárlás, még ha akkor csak nézelődésnek tűnt is az áruházban, életre szóló emlék lett, amin semmit nem változtatott, hogy megkaptam a babát. Az áruház örökre az emlékezetembe égett. És ma már csak onnan tudom "megmutatni" a gyermekemnek. Kár! Sajnálom, pedig nem vagyok városvédő!
2007. szeptember 21. Nagyon jó, hogy a kisfiam Budapesti iskolába jár. Nem kell hazarohanni, többet vagyunk együtt, lehet közös programot szervezni.
Iskola illetve munka után Danival az Erzsébet téren találkoztunk. Fiamnak nem igazán okoz gondot, hogy a jól behatárolható helyekre elmenjen egyedül Budapesten. De mi van, ha máshová kell menni? Hogy akkor se legyen semmi baj, ismerkedni kell a várossal. Ezt aztán össze lehet kötni egyéb programmal is. Így ma az Erzsébet térről a Körút volt soron. Az Astoria, a Múzeum körút, és a program a Tatárjárás kiállítás megtekintése. Nagyon jó volt.
Nagyon tetszett, hogy a múzeum nem csak kiállította régmúlt idők emlékeit, hanem elkészíttetett néhány olyan dolgot, ami közelebb hozza a történelmet, a látványon kívül egyéb élménnyé is teszi a kiállítást. Töredelmesen be kell vallanom, hogy a kiállítás klasszikus részétől sokkal többet vártam. Nagyobb, értékesebb, érdekesebb gyűjteményt. Ennek ellenére nagyon megérte bemenni. A sodronyinget érinteni, az ujját megemelni meglepő volt, így egészen biztos, hogy emlékezni fogok arra, hogy egy-egy ilyen darab 10 kg-nál nehezebb volt. Íj már sokszor volt a kezemben, de hogy azt mekkora erővel tudom kifeszíteni, azt a mai napig nem tudtam, az csak ott vált megmérhetővé. A sodronypáncél sisakját is mindketten felpróbáltuk. Az sem kis meglepetést okozott. Megtanultuk, szerintem egy életre megmaradóan, hogy a magyar lovasság páncélzata 25 kg volt, megtapasztaltuk, hogy ez milyen érzés volt. A tatár pedig bőrből készült és csak 6 kg volt- pehelysúly a magyar után -, ami magyarázatot ad a tatár lovasság gyorsaságára.
A múzeumlátogatásból Daninak ennyi elég volt, így az állandó kiállítások későbbre maradtak. Azt hiszem jó párszor el fogunk még menni. Jó, kellemes, hasznos és tanulságos délutáni program volt.
A kultúrprogram után - csak az iskolai orvos meg ne tudja - kirúgtunk a hámból, és meguzsonnáztunk az Astoriánál az egyik gyorsétteremben. Az aluljáróba vezető lépcsőn szólt a fiam, hogy nézzek csak fel! Az állatvilág alkalmazkodóképessége csodálatos. Galambok tucatjai üldögéltek a villanydróton a forgalom zajában a város közepén. Elképesztő látvány volt.
A napot a hazautazás zárta az elővárosi közlekedésbe állított kultúrált vonaton, ahol kényelmesen utazhattunk. Tiszta vonaton, ahol nem jutott eszünkbe az eddig állandó téma, a szolgáltatás rossz minősége, hanem végig nevettünk, játszottunk beszélgettünk. Nagyon szeretem, hogy a fiam pesti diák lett!
2007. szeptember 18. Egy kicsit mindig lemaradok mostanában. Napokkal később tudom leírni, ami foglalkoztat. Most az előző hétvége problémája kerül sorra. A fogamzásgátlás az embereknek is időnként problémás, no de mit tehetünk, ha mindez a kutyáknál válik aktuálissá?
Gyönyörű kutyus lett a kis gombolyagból. Alig hihető, hogy az öt és fél hónapja még néha sírdogáló kis szőrgombócból gyönyörú kutyalány lett. Mégpedig lassan ivarérett. Az állatorvos volt itt szombaton. Elmondta, hogy az ivaréretté válás a 6. és 8. hónap között várható. Miután megnézte a kutyust, úgy látta, hogy nálunk is közeledik az idő. Az első tüzeléskor még hiába ivarérett a kis jószág, nem igazán ajánlott, hogy felpározzon. Igen ám, de mitévők legyünk vele? Ma már a kutyáknál is megoldott a fogamzásgátlás, mégpedig nem csak a végleges ivartalanítással, hanem injekcióval átmenetileg is. De mint az embereknél, a négylábú kedvenceknél sem ajánlatos az első alkalommal élni vele. Ilyenkor az ideális megoldás elválasztani a két állatot. De nálunk ez nem megoldható. Nincs azért katasztrófa, mert erre is van megoldás: a tüzelőbugyi.
No vettünk egyet. Mosolyogtatónak tűnt belegondolni, milyen lehet egy kutya tangában! Az már kevésbbé, hogy nekünk kell felöltöztetni. Megpróbáltuk. Nem örült neki. A próba keserves, sikertelen kísérletbe fulladt. Saját tapasztalatból ajánlom a hozzánk hasonló problémával küszködő gazdiknak: időben kezdjék el a ruhapróbát, akkor talán sikerül meggátolni a nemkívánt kutyaáldást. Szerencsére, nekünk még van talán néhány napunk, hetünk kísérletezni.
2007. szeptember 14. Eltelt két hét az iskolában, két hét a bejáró kisdiák életéből, két hét a megváltozott napirendből, két egészségesebb boldogabb hét az én életemből. Hogy mi változott, mi történt?
Először is Danika reggelente ideges volt. Nem tudta megmondani miért. Persze, nem szabad rajta csodálkozni, hiszen egy felnőttnek sem könnyű, ha teljesen megváltozik az élete, mindenki idegen körülötte, nemhogy egy 11 éves emberpalántának. Valahogy segíteni kellett! De hogyan, ha nem tudjuk mi a baj? A reggelek voltak rosszak. Annyi azért kiderült, hogy nem szeretett az iskolába nagyon korán beérni a gyermek. Így aztán azt találtuk ki, hogy reggelente fél órát sétálunk a Gellért hegy aljában. Hát ez valami csodálatos! Fél óra kettesben Danikával, reggel, az utcán, ahol nem is lehet mást csinálni, mint beszélgetni, tanulni, egymásra figyelni. Így aztán jól kezdődik a nap. Nagyokat nevetünk néha, Danika is nyugodtabb, és a napi fél óra séta - azt mondják - sokat jelent az egészségnek is. Én még beérek dolgozni, és legalább én sem vagyok a munkahelyemen egy órával a munkaidő kezdete előtt.
Ezzel együtt azért nagyon tudunk örülni a hétvégének. Ma alig hazaértünk, már vettük is elő a biciket és indultunk mamáékhoz, majd pedig csak úgy kerékpározni. Mindig szerettem a természetet, de nagyon rég nem álltam meg az árokpartról virágot szedni. Ma Danikával szép csokrot szedtünk. Olcsó, mutatós, kedves. Sokféle szép "gaz", egy igazi színfolt az őszben. Aztán a kertben is leszedtem pár szál napvirágot, levendulát - külön csokorba kötni nem volt érdemes, mert csak öt szál nyíllott az idén - és az egy szál tubarózsát. Ezekből is szép csokor lett. Hogy melyik szebb? Ki tudja?
"Gyere ki te tubarózsa, Vár a viola" Azt hiszem, kevesen vannak akiknek nem ismerős az előző, gyermekkorunkban megtanult, sokszor hallott dalrészlet. De milyen növény is a tubarózsa? A tubarózsa (Polianthes tuberosa) fehér virágú, erős illatú növény, amely a francia parfümipar jellegzetes alapanyaga. Az amerikai kontinensről származik (az agavék rokona), az aztékok a csokoládé ízesítésére használták. Kellemes, átható illatú virágai a költőket is megihlették. A nárcisznál magasabb termetű kb. 70-80 cm magas kocsányon fürtökben helyezkednek el a babnagyságú, fehéres-rózsaszínű bimbók, melyek szépsége vetekszik a kinyílt virágokkal. Virágja szép halvány zöldes-fehér színű, augusztusban nyílik, rendkívül illatos. Hetekig díszlik. Én a tavasszal láttam meg a gumóját egy üzletben. A kép megtetszett, megvettem. Nem bántam meg!
A virágcsokrokba került még két virág. Az egyik egy igen közönséges gaz. Nagyon sok helyen találkozom vele. Többek között a kertben nem győztem irtani. Egyszer aztán a barátnőm, amikor kint jártunk, örömmel "sikoltott fel", amikor meglátta. Tőle tudtam meg, hogy a pokolba kívánt gaz a közönséges cickafark nevet viseli, és nagyszerű gyógynövény. Mind a gyógyszeripar, mind a népi gyógyászat nagy mennyiségben felhasználja számos betegség és bántalom kezelésére. Élettani hatása: gyulladásgátló, összehúzó, vérnyomáscsökkentő, láz- és vérzéscsillapító. Hatóanyag-tartalmánál fogva a bőr- és a nyálkahártya-, fogínygyulladások kezelésében hatásos. A belőle nyert illóolaj antiszeptikus hatású. Felhasználják még gyomorfekély és bélhurut gyógyításában, de étvágyjavító teák komponenseként is alkalmazzák. Illóolajából kenőcsöket állítanak elő, melyet bőrápoló szerként használnak. Zsenge, aromás levelei túró, vaj fűszerezésére, levesekbe használhatóak.
A másik virágot a kertben szedtem. Ő a levendula. Az ajakosvirágúak (Labiatae) családjába tartozó, a Földközi-tenger vidékéről származó félcserje. Lilás virága kellemes, üde, illatos. Annyit általában tudunk róla, hogy a molyok ellen a szekrényben hatásos védelmet nyújt, de ezen kívül még egyéb hatása is van. Teája idegnyugtató, görcsoldó hatású, de ismert fejfájás-csillapító, fertőtlenítő hatása is. A levendulavirágokat gyakran alkalmazzák nyugtalanság, alvászavarok, idegi alapú gyomor- és bélbántalmak kezelésére. Régóta használják rovarcsípések esetén is. Kiváló gyógyír reumás fájdalmak, idegzsába kezelésére fürdő és bedörzsölőszer formájában. Kellemes illóolaját előszeretettel hasznosítja az illatszeripar.
2007. szeptember 9. Ma volt az első iskolai piknik. Utána "aratás", majd kutyák.
Tanárként sokszor átéltem, amit ma szülőként is, az első közös iskolai programot, ismeretlen gyerekekkel, szülőkkel. Mint régen is, most is nagy élmény volt.
Egy kicsit "megijedtünk, amikor az új iskola egyik bemutatkozásán elmondták, hogy a szülők aktív részvételére számítanak az iskola életében. Arra azért nem gondoltunk, hogy ez már az első hét végén meg is kezdődik. De nagyon jól sikerült. A Margitszigeten találkoztunk. Sok-sok ismeretlen szülő és gyermek. Az első kellemes meglepetés az volt, hogy nem volt azért mindenki idegen. Így a kezdés sem volt annyira rémisztő. Egyik kollégámon kívül ott volt az a néhány szülő, akivel már az évnyitón váltottunk pár szót. Kiderült, hogy nem csak az én kisfiam nem tudta pontosan, mire is kell ma számítani, de volt olyan gyermek és szülő, aki még annyit sem tudott, mint mi. A kisgyerekek nem mindannyian írtak fel mindent. De ez már jó alapot adott a beszélgetéshez. A közös séta alatt már egy kicsit többet is tudtunk egymásról. A nap folyamán többször megállapítottuk, mennyire kicsi a világ, mennyi a közös ismerős, az ismert helyek.
A vadaspark után a játék következett. Nagyon jó volt játszani a gyerekekkel. Egy kicsit visszamentem az időben. Mint nyolc éve osztályfőnökként, most szülőként álltam be a gyerekek közé frizbizni. Először csak férjemmel, kisfiammal és Dórával, a kislánnyal, akivel már hétfőn megismerkedtem. Amikor már nyolc gyerek volt a körben, mi a férjemmel magukra hagytuk őket. Jó volt látni a mosolygós arcokat, a közös erőfeszítést a fára akadt játékért. Azt hiszem, jó kis közösség lesz. Jó helyen van Dani. A szülők is szimpatikusak. Akivel beszélgettem, kiderült, közel azonosan gondolkozunk. Így aztán remélem nem lesznek nehézségek közöttünk sem.
Az osztályfőnök a hétvégéjét áldozta fel a gyerkekért. Szerencsére a szülők is partnerek voltak és eljöttek. Ez sajnos ma nem természetes. Az egész heti rohanás után nem gyakori, hogy így teljenek a hétvégék. De ez a tanárnő, és a szülők is tudják, érzik azt, amit ma sajnos kevesen, hogy nem a megvásárolható dolgok, az anyagi világ a kulcs a boldogsághoz. Hogy egy jó közösség, ahol mindenki jól érzi magát, együtt töltött néhány óra, az emberi kapcsolatok sokkal fontosabbak. De ezért áldozni is kell. Szerencsére itt mindenki hajlandó volt rá.
Aztán délután, mikor egy kicsit kipihentük a délelőtt fáradalmait, learattam a fűszernövényeimet. Ahhoz képest, hogy a citromfüvön kívül csak tavaly kezdtem velük a kísérletezést, és az idei volt az első év, amikor megpróbáltam igazán megtermelni a fűszerek egy részét, egész szép a siker. Igaz, nem csak elvetni és gondozni nem volt könnyű őket, az aratás sem volt egyszerű. Hol kell levágni a hajtásokat? Mekkorát? No és hogyan kell felkötözni őket? Ezek mind új kérdések voltak. De azért megoldottam. Igaz, a siker vagy kudarc csak később derül ki, amikor fel akarom használni a növényeket, illetve amikor jövőre ki kell, hogy hajtsanak. De akkor is jó volt.
Végül a napi programot a kutyázás zárta. Erről is teszek ide egy képet. Aki emlékszik még a pici németjuhászra, annak egy kis meglepetés, kivé formálódott az a két és fél kilós kis pamacs nem egészen fél év alatt.
2007. szeptember 4. Elkezdtem tegnapelőtt írni, de a suli-készülődés mindent elnyomott. Semmire nem volt elég türelmem. De megérte!
Iskolaváltás után vagyunk. Azt hiszem, felnőtt ésszel, alaposan végiggondolva sok minden lett nehezebb Daninak. A kisvárosi védett környezetből, a nagyszülők óvó karjai, kényeztető szeretetéből bekerült a fővárosba. Mindennap hajnalban fel kell kelni, hideg van, sietni kell, és ráadásul az iskola sem olyan, mint az általános iskola. Mindezt anyaként nagyon nehéz megélni! Nem gondoltam volna. Tudom, hogy a fiamnak ez a lehető legjobb választás, de az anyai szív nem hallgat az észre. Rég voltam annyira ideges, mint tegnap, amíg suli után nem találkoztam a „kölökkel”.
A nap az évnyitóval indult reggel nyolckor. Kis barátnőnk az iskolából mondta már előre, hogy jó lenne, ha én is ott lennék, amikor az ötödikeseknek feltűzik a jelvényt. Megfogadtam a tanácsot. Megérte. Jó hangulatú, igazi iskolaközösségben éreztem magam. A kicsiket a jelvény feltűzésével a diákok maguk közé fogadták. Csodás volt. A fiam pedig! Ragyogott! Olyan jó volt látni a kiegyensúlyozottságát, boldogságát! Hiába az idegen környezet, idegen gyerekek, tanárok, a sok ismeretlen dolog, Ő azt hiszem „otthon” érezte magát. Így aztán én is boldogan jöttem el az iskolából. No a délelőtt már nem volt annyira boldog! Az egyik kolléganőm szerint évente ha egyszer előfordul, hogy olyan ideges vagyok, mint akkor.
Ám eljött a tanítási nap vége is! A fiam nem változott! És mesélt, ha nem is sokat. Ez az iskola is csak iskola, szimpatikus és kevésbé szimpatikus emberekkel, jó és kevésbé jó benyomásokkal. DE!, „sokkal jobb, mint a régi sulim” kezdettel azért kiderült, hogy azért mégsem csak „egy iskola a sok közül”. És végül is kiderült, hogy valószínűleg az iskolaválasztás azt hozza, amire számított a fiam, és csuda jó nyolc év áll előtte! Sok sikert hozzá Kisfiam! Őrizd meg a ragyogást, a boldogságot!
2007. augusztus 26. Mennyi minden más volt régen. Barátokkal mentünk kerékpározni. Aztán semmi. Eltelt 30 év, most a családdal jártuk be az egykori út egy részét. 28 km. Jó kaland, fáradtság, pihenés, giccsesen szép táj, csiguci no és szerencse.
Egy ideje már többé-kevésbé rendszeresen kerékpározunk. És jó ideje - sokkal régebben - ígérgetjük rokonainknak, hogy meglátogatjuk őket az egyik szomszéd településen. A héten eldöntöttük, hogy kihasználva a jó időt és a szünet utolsó napjait, átkerekezünk hozzájuk. Nagy élmény volt. Autóból is mindig megcsodáljuk a környezetet, az eget, de kerékpárról egészen más. Isteni, csodálatos. Már-már giccses. Feledteti a mindennapok szürkeségét. És még sportnak is kiváló. A távolság nem nagy, 14 km és ugyanannyi vissza. Igaz, sík útszakasz nem nagyon akad benne. Így aztán kisfiam jó párszor megállásra késztetett minket, de ez így volt az igazi. Hazafelé ugyan csaknem feladta a kerekezés örömét, de egy hosszabb út menti ücsörgés után végülis hazatekert, nem kellett az autós felmentő sereg.
2007. augusztus 22. Lehet változtatni? Vajon jó az, jólesik? Igen.
Szabadság előtt fáradtan, nyúzottan hazaértünk, és azonnal kapcsoltuk a számítógépet. Minél fáradtabb voltam, annál többet játszottam. Következmény: egész nap a gép mellett, napközben a munkahelyemen, este itthon. Pedig mennyi mindent lehetett volna csinálni! De nem volt hozzá energiám. Ami egy kicsit kizökkentett belőle, az a kutyákkal töltött idő, ami nagyon jó volt, és rendkívül kikapcsoló, pihentető.
Aztán a nyaralás után beütött a krach. Arra jöttünk haza, hogy a gaznak kedvező időjárást a természet kihasználta alaposan, a gazból nem látszottak ki a növényeim. A fűszerek felmagzottak, a here olyan mértékben szaporodott el, hogy szinte más nem is látszott az ő apró bordós levelein kívül. Nosza, adjunk neki! A szabi hátralévő idejében, amikor tehettem mentem irtani a gazt. Meglett az eredménye. No persze a kerten kívül az is hajtott, hogy az elmúlt hónapokban jó pár kilóval lettem "nagyobb ember", amit nem igazán akarok elfogadni. De erre a gazolás nem adott elég megoldást.
A kisfiam imád kerékpározni. Így kézenfekvő volt a megoldás: kezdődjön a kerékpározás esténként. Édesapa megcsinálta a tavaly óta roszz bicikémet és elindultunk. Isteni volt. Ez lett az esti program. A néhány évvel ezelőtt egy bevásárlóközpontban vásárolt kerékpár azonban a hosszabb, nem csak aszfaltúton zajló kirándulásokat nem bírta. Így aztán kerékpár vásárlást kellett eszközölni, de gyorsan. Igen ám, de hol és milyet? Az interneten körülnéztem alaposan. A választék - legalábbis a hozzá nem értő számára - óriási, az árak 10-20 ezer forinttól több száz ezer forintig nyújtóznak. A vélemények és a józan ész alapján a helyi kerékpár-kereskedés mellett döntöttünk. A probléma azonban adott, nyitvatartás csak munkaidőben. Nem baj, azért felhívtam őket. Az első kellemes meglepetés az volt, hogy a hölgy közölte, menjünk csak nyugodtan, amikor hazaértünk, ők ott vannak, nyitva találjuk az üzletet. A következő a baráti hangulatú vásárlás volt. A hozzáértő úr nem akart ránksózni semmit, nem akart meggyőzni arról, hogy csak az a jó, amit Ő számomra jónak lát. Elmondta, melyik járgánynak mi az előnye, hátránya, melyik mire jó, és javaslatot tett, több választási lehetőséggel. Az eredmény: boldogan pattantam fel az új bicikémre, jókedvűen jöttem el az üzletből, ahová rendszeresen vissza fogunk járni a biciklikkel szervízbe, ami a garanciális időn belül ráadásul - ellentétben a motoros hajtányokkal - ingyenes. Jó, hogy vannak ilyen kereskedők, üzletek, szervízek is.
Azóta az esti program a nagy kerekezéseké. Isteni. A gépet egyre kevésbbé van kedvem bekapcsolni. Jobb a kedvem, a közérzetem. Szóval, lehet változtatni. És nagyon jó!
2007. augusztus 11. Igen rég nem ültem gép mellett. Sokkal fontosabb dolgaim voltak: együtt lenni a családommal, nagyokat játszani, sétálni, sokat olvasni. Nyaralni voltunk. Isteni volt, sok-sok élménnyel, érdekességgel.
A legkellemesebb kikapcsolódás, igazi pihenés számunkra: egy szálloda nyújtotta kényelem Magyarország egyik csodálatos kisvárosában, Hévízen. Szerencsés vagyok, mivel a munkahelyemtől kaptunk beutalót, így fantasztikus nyaralásban volt részünk. Jó pár településen jártunk már az országban, van közöttük több is, ami igazán kultúrált, szép, de az eddig látottak közül Hévíz a kedvencünk. Igaz, ehhez a szálloda is biztos hozzájárul csodálatos élményfürdőjével, uszodájával, szolgáltatásaival, a személyzet kedvességével, mosolyával. De a város ezen túl is maga a csoda. Nincs szemét, nem rohannak az emberek, pedig nyüzsög a város. A közbiztonságra példa, hogy este tíz órakor a 11 éves kisfiamat elengedtük egyedül az utcafesztivál forgatagában az egyik programra. (Igaz, pár perc múlva azért mentünk utána, mert ugye mégiscsak 11 éves ...) És ez egyik sem elsősorban pénzkérdés. A díszkő burkolat, a szép padok, kukák, kandeláberek már igen, de azok csak a plusz, nem azok határozzák meg a jó érzést.
Egyik este a "rendes napi program, az esti séta" során láttuk, hogy egy helyen felbontották az utat, ami pár órával azelőtt még ép volt. És hiába volt este, dolgoztak a munkások. Másnap már csak az aszfalt elütő színe, tisztasága jelezte, hogy előző este ott dolgoztak. Hát így is lehet. És azt hiszem az éjszakai pótlékkel is olcsóbban megúszta az önkormányzat, mint ha több napi bért kifizetett volna ugyanazért a munkáért. Úgy látszik, így is lehet.
De vissza a nyaraláshoz. Isteni volt pacsálni az élményfürdőben, játszani Danikával, sétálni nagyokat. Ráadásul ott voltunk, amikor az utcafesztivál zajlott. Csodálatos volt az indiánok zenéje, a tűzzsonglőrök mutatványai, a kirakodóvásár nem bóvlikból. Fantasztikus, hogy az emberekkel - idegenekkel - beszélgetni lehetett az utcán nyugodtan. Mi kutyásokkal ismerkedtünk, jókat játszottunk a kutyusokkal, ha már a mieink nem lehettek velünk. Csodálatosak a csatorna tavirózsái. Szinte minden nap többször is meglátogattuk a szálloda kedvencét, Csucsut, az ararapapagályt.
Persze azért el kell ismerni, nem bántam, hogy hazajöttünk. Itthon vártak a szüleim, a kutyusaink és a kert, ahol gyorsan gazoltam is egy kicsit. Alig vártam, hogy egy kicsit az udvaron tegyek-vegyek.
Ízelítőül néhány kép az elmúlt napokról:
2007. július 22. Már elég rég nem volt ihletem az íráshoz, most aztán tucatjával van mondanivalóm. Dédi egy gyermekkori emléke – mennyivel más is volt az a világ! -, egy boldog névnap eseményei: vacsora a Dzsungelben, a kis kíváncsiskodó, séta a Lánchídon, annak lakói, sapka és sárkány, új étkesünk, a Vénusz légycsapója, plusz egy pálma, no és egy ősi hangszer, a doromb.
Sajnos Dédikénk (Nagymamám) kórházban van. A szombat jó pár óráját nála töltöttem. Egy idő után az aktuális témák kifogytak, ekkor jöttek az emlékek, amiket mindig szívesen hallgattam, bár inkább nagypapám mesélt az életéről. Így aztán különösen jó volt hallgatni Dédit, aki iskolás koráról mesélt.
Akkor még a családi és iskolai nevelésben is nagy hangsúlyt kaptak a hétköznapi dolgok. Így a gyerekek már kiskorukban megtanulták, hogy mindenkinek köszönni kell. A vidéki faluban amikor a gyerek találkozott valakivel, azonnal köszönt is: Jó napot kívánok. Történt aztán, hogy nagymamám a nővérével és édesanyjával elment ünneplő kabátot venni Pestre, 12 éves volt akkor. Elindultak a városban és Dédi elképedt, hogy egy pillanatra nem tudott csendben maradni, mert ugye a gyereknek a mindenki minden embert jelent. Nem tudta szegény, hogy itt az ismerősöket kell érteni rajta, így mindenkinek köszönt. De a városban rengeteg volt az ember! Anyukája aztán megmagyarázta neki, hogy Pest más, ott nem kell mindenkinek köszönni, ott nem mindenki ismerős. Sajnos, ma már a gyerekek nemhogy ilyen szélsőségekbe nem esnek, de sokszor még akkor sem köszönnek, ha ismerőssel találkoznak.
Vacsora után úgy gondoltuk, jólesne egy kis séta. Elmentünk hát a Lánchídra. Nagyon érdekes volt. A kirakodóvásár is persze, ahol bóvli nagyon-nagyon kevés akadt, annál inkább szép kézműves termék és jó ötletek. No de a legérdekesebb a híd felfedezése volt. Soha nem sétáltam még át rajta gyalog. Nem is tudom, miért nem. De még ha gyalog megy is az ember, nem tudatosul talán, milyen keskeny is a híd. És az sem, mennyi lakója van. Ennyi pókot még életemben nem láttam! És ilyen „gyönyörű” példányokat sem. Mit mondjak, a hideg rázott tőlük. Nem tartoznak a kedvenceim közé, de el kell ismerni gyönyörűek, és okosak. Hálójukat oda szövik, ahol a híd megvilágítása magához vonzza a rovarokat, ahol a táplálékszerzés a lehető legkisebb energiába kerül és a lehető legbiztosabb. Meg is látszik rajtuk! Mind fürge, egészséges, hatalmas.
A Wikiépédia szerint a doromb pengetéssel és fúvással megszólaltatott egyszerű hangszer. Egy keretből és az arra rögzített rugalmas nyelvből áll, melynek anyaga legtöbbször acél. A doromb eredete az ősidőkbe vész, alapját a megpecegtetett és rezgő fapálca adja, melynek hangját edénnyel, vagy jelen esetünkben szájüreggel is fel lehet erősíteni. A világ minden táján ismerik. Ilyen hangszereket az ásatások tanúsága szerint először minden bizonnyal a kelták, germánok használtak. Eredetileg a mágia eszköze volt: a sámánok használták tevékenységük hatásának fokozására, később vált dallamjátszó hangszerré. Az 1900-as évek elején hazánkban elterjedt gyermekjáték volt. A kisfiam – már nem is olyan kicsi, hiszen 11 éves, és méreteiben mindenhogy nagyobb, mint én vagyok – azóta folyamatosan dorombol. De legalább biztosak lehetünk benne, hogy jól érzi magát.
Különösen nagy élmény volt a növényvásárlás, mert a férjem szerette volna. No ez azért annyira különleges, mert egyszer már mondta, hogy a végén a dzsungelem lesz a válóok. Szerencsére nem mondta komolyan, mert a virágok mennyisége folyamatosan növekszik. Nem tehetek róla, nehezen tudok ellenállni egy-egy szebb, különlegesebb példánynak. Így különösen örültem, amikor most a férjem választott „gazot”, egy húsevőt, remélem hátsó szándék nélkül! A Vénusz légycsapója - mely Észak- és Dél-Karolina mocsaraiban él és jó ideje veszélyeztetett faj - a tápanyagokat a levegőben lévő és a földből párolgó gázokból szerzi meg, ám jobban kedveli a sovány talajt, és sokkal egészségesebb, ha húsos házi legyekkel etetik minden második hónapban. Amint egy rovart elkapott, a növény bezárja leveleit, jó szorosan az áldozat köré, majd emésztőnedveiben megfürdeti a rovart, így kiszippanthatja annak lágy, belső részeit. Az emésztés 5-12 napig is eltarthat, mely után a csapda ismét megnyílik. A rovar külső vázát a szél fújja ki, vagy az eső mossa ki a levelekből.
2007. július 11. Hétköznapi csodák, mik is lehetnek ezek? Nálunk az, ha nem történik semmi rendkívüli napokon keresztül. Most egy ilyen héten vagyunk éppen túl.
Semmi különös nem történt. Minden ment a maga megszokott módján. A földikutya/vakond túrt, én árasztottam. Ő újra túrt, én megintcsak árasztottam. Közben megpróbáltam a lehetetlent: a gaztenyészetet megszüntetni. A siker nem volt túl nagy. Furcsa, de a gaz sokkal gyorsabban szaporodik, és nő, mint a kultúrnövényzet. És abban még a turkáló sem tesz igazán kárt.
A kiskutya rossz, mint a bűn, még mindig kieszi a nagy szájából a legfinomabb falatokat, a nagy pedig hagyja. A puli élvezi az uralmát a kertben. No, azért találtam témát néhány fotónak mindeközben: két pókot. Az egyik kb. 3 mm volt, és az autóajtót nézte ki napozóhelynek. Mondanom sem kell, hogy mellettem. Mintha tudta volna, hogy én szeretem őket a családban a legkevésbé. Aztán gazolás közben az édeskömény virágain sok bogár hitte, hogy tavasz van, a szerelem ideje. Én pedig szemtelen módon lefényképeztem őket, és a mellettük azt hiszem éppen táplálkozó pókot is.
Azért, hogy egy kis izgalom is legyen, a törpefenyőket valami meghatározhatatlan kártevő zabálja. Ismeri valaki? És a védekezés módját ellenük? Édesapám néhány napja permetezte be őket rovarirtóval, de nem lett jobb a helyzet.
2007. július 4. Elképedtem! Ma megint! Arról már írtam, hogy mi a véleményem a médiáról. Ha valaki nem olvasta, itt legyen csak annyi, hogy nem vagyok elragadtatva tőle. De az emberek néha még elkeserítőbb dolgokat tudnak produkálni!
Ma többször felmentem az egyik netes híroldalra megnézni mi történt a nagyvilágban. Már a címek alapján válogatok, és a lead-en túl sok esetben nem megyek. Ma a szétszórtság következtében az egyik cikket nem csak elolvastam, de beleolvastam a hozzá fűzött kommentárokba is! Nem kellett volna! Nem is csak a tartalom miatt, hanem a stílus miatt sem. Oda jutottunk, hogy mindenből politikai vita kerekedik, abból személyeskedés, és előkerül a nem igazán irodalmi nyelv! Érvek – igazi észérvek, amennyire lehet, érzelemmentesen – szinte egyáltalán nincsenek. Sőt, lehet, hogy nem is szinte, hanem egyáltalán nincsenek.
És itt megálltam! Mire jó ez? És kinek? Miért vadulunk egyre jobban el? Ha valakivel nem egyezik a véleményem, és nem tudjuk egymást meggyőzni, akkor, 1. ha idegen, akkor miért annyira fontos, hogy sértegetésig fajuljon a dolog?, 2. ha ismerős, akkor miért nem keresünk más témát, ami nem vált ki olyan reakciókat, amivel megromlik a kapcsolat?
Korunkban az emberi kapcsolatok egyre lazábbak, egyre kevesebb a barát, a közösség. Miért romboljuk ezt még tovább? Próbáljuk inkább építeni őket! Talán a világ is szebb lesz tőle egy kicsit!
2007. július 3. Szép az élet! Fergeteges jó kedvem van! Miért? Nem tudom. Ez azt hiszem alapból egy szép nap. 11 évvel ezelőtt született meg a kisfiam. Fantasztikus, hogy van nekem! Azt hiszem gyerek nélkül nem igazán lehet teljes a boldogság, illetve biztos van akinek az, de másként!
Szóval ez a nap mindig szép! Különben is nyár van! Ragyogó az idő, szép az ég, csiripelnek a madarak és nevet az egész világ. És a világgal együtt én is. Ma kalapban! Ma ilyen heppem volt! Egy kicsit jobban elvarázsolódtam a kelleténél, de néha az is kell. Mindenkinek ki kellene próbálni egyszer-egyszer kibújni a bőréből! Tessék követni a példát, és nevetni nagyokat a világon és magunkon is! Az a legjobb, ha az ember saját magát tudja néha kinevetni!
2007. július 2. (Nem tévedés, de nálunk mindig - akár egy nap többször is - történik valami.) Gonosz vagyok! Nagyon gonosz! És még élvezem is! No jobban szeretném, ha a barátságos, kedves, szelíd nő törhetne ki belőlem, de a körülmények néha nem ezt eredményezik. De ez egy hosszú történet az egyik fővárosi parkolótársasággal.
A sztori tavaly februárban kezdődött, amikor az első felszólítás érkezett, hogy fizessünk x forintot, mert a gépkocsinkkal történő parkoláskor 2005. júniusban kétszer is fizetés nélkül vettük igénybe, …, bocs nem vettünk igénybe semmilyen szolgáltatást, mert a parkolási díjért ugye az nem jár, … csak egyszerűen nem fizettünk.
Persze mondanom sem kell, hogy néhány apró homokszem került a gépezetbe. Először is: a megjelölt autó nem a mi tulajdonunk volt, akkor már több hónapja. Most mondhatja az olvasó, hogy az új tulajdonos a hunyó, mert törvényi kötelezettségének nem tett eleget, és nem íratta át a gépjárművet. Azonban ez így még mindig csak kifogás lehet, ugyanis mi az autót ad. 1 egy kereskedőnek adtuk el, ad 2. az autócsere ügyintézéséhez kapcsolódóan a férjem akkor jelentkezett át állandó lakcíme szerint a jelenlegi lakásunkba, és ha már úgyis az okmányirodában voltunk, egy kalap alatt az autó adásvételéről szóló dokumentumok bemutatásával éltünk azzal a lehetőséggel, hogy bejelentettük: a gépjármű már nem a miénk. Ettől kezdve az új tulajdonost terheli jogszabály szerint is minden kötelezettség. Volt mindez 2005. február elején.
No sebaj, előfordulhat néha néhány apró malőr, még a parkolótársaságnál is – az már izgalmasabb, hogy az akkor még BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal, aki az adatokat (gépjármű tulajdonos és annak lakcíme) szolgáltatta a parkolótársaságnak, hogyan adhatott át akkor már kb. fél éve elévült adatokat –, hogy rossz címre, rossz személynek küldi ki a felszólítást. Így aztán egy udvarias hangú levélben tájékoztattuk Őket a tévedésükről, és leírtuk a tényeket. Gondoltuk, ezzel az ügy lezárult. Hát tévedtünk!
Szíves tájékoztatásunkra kevésbé szíves válasz érkezett. A tények nem válnak tényekké a hivatalos bejelentéssel, ahhoz, hogy ezt a tisztelt társaság is tudomásul vegye, több dokumentum bemutatását kérte, mit kérte, követelte. Akkor már a férjem jelenlegi lakcímére érkezett a levél, melyből a következő idézet származik.
„ Miután a nyilvántartásban az Ön neve szerepel tulajdonosként (itt a BM járműnyilvántartásáról van szó), így ellenkező bizonyításig Önt tekintjük a gépjármű tulajdonosának.
Amennyiben az Ön tulajdonában lévő gépkocsi értékesítésre került, úgy kérjük, hogy hitelt érdemlően igazolja az adás-vétel tényét, illetve, hogy tulajdonjoga már nem áll fenn a kérdéses gépkocsi tekintetében.
Az adás-vétel hitelt érdemlő igazolásához – a tulajdonváltozás időpontjának megállapítása és az eseménylista aktualizálása érdekében jelen levelünk kézhezvételét követő 15 napon belül – kérjük, csatolja az adás-vételi szerződés egy példányát (másolat), valamint az illetékes önkormányzat határozatát arról, hogy a vonatkozó gépjárműhöz kapcsolódóan az adás-vételre tekintettel megszűnt a súlyadó fizetési kötelezettsége, vagy a felelősségbiztosítás megszűnését tudomásul vevő biztosító társaság által kiadott igazolást (Törlésértesítő).
Felhívjuk figyelmét, hogy az adás-vételi szerződés becsatolása önmagában nem elegendő a fizetési kötelezettség alóli mentesüléshez.”
Micsoda nagylelkűség! Az adás-vételi szerződés mellett, amely „csupán” személyes valamint pénzügyi adatokat tartalmaz, a tisztelt gazdasági társaság megelégszik vagy az adóhivatal, vagy a biztosító dokumentumával. Melyekhez egyébként a világon semmi köze, azokat kiadni – tudomásom szerint – nem vagyok köteles, pláne, ha azt nem hatóság kéri!
Egyébként tisztességes helyeken a jogsértést kell igazolni, és nem az ártatlanságot bizonyítani.
Ennek ellenére, nyomatékos, de még mindig igen udvarias válaszban tájékoztatta férjem a t. társaságot, hogy a fenti dokumentumokat – különösen azok adattartalmára tekintettel –továbbra sem áll módunkban megküldeni. Mindezzel együtt kérte, hogy a tévesen szolgáltatott személyes adatok törléséről a társaság lesz szíves gondoskodni, és arról minket tájékoztatni.
Mindezek után az „ügyet” a parkolótársaság átadta egy ügyvédi irodának, követelésük behajtásának jogi úton történő érvényesítése céljából. Természetesen az ügyvédet is tájékoztattuk a történtekről a fenti levelezés megküldése mellett. És ekkor csend lett. Közben mi is elfeledkeztünk a dologról, mert ez azidőtájt volt, amikor az immáron új gépkocsi kigyulladt alattunk és annak – nem egyszerű – ügyintézésében voltunk nyakig.
Aztán ma új fejlemény történt az ügyben. A férjem régi lakcíméről hozzánk került – több hónapos késéssel – egy újabb felszólítólevél a már említett tartozásokkal plusz még egy tétellel. Közben elfeledték a megváltozott lakcímet? Nem intézkedtek az adatok törléséről? Hogy is van ez? Vagy csak arra gondolt a kft., hogy annyira rég történt az utolsó levélváltás, hogy már nem emlékszünk rá? Vagy egyszerűen csak rájuk nem vonatkoznak a jogszabályok? No, majd meglátjuk! Mindenesetre nem hagyjuk annyiban a dolgot, és természetesen nem fizetünk.
2007. július 2. Vesztésre állok. Lehet, hogy feladom a harcot a kis föld alatti ellenféllel?
Ha valaki vetett már füvet, és utána megpróbálta szépen tartani, akkor tudja, hogy az nem egyszerű móka. Ha meleg van, az a baj, ha hideg, akkor az, ha szárazság, akkor a fű kiég, ha sok a csapadék, akkor állandóan nyírni kell. Ennél nehezebb feladat csak egy van: ha ki kell irtani, például, mert a kert kialakításakor nem gondolt a tulaj a virágoskertre. No, így jártam én. Borzasztó nehéz kiirtani! Kínkeserveesen sikerült némi kis helyet visszahódítanom a fűtől tegnap. Megvolt a napi sikerélmény.
Aztán ma, miután hazaértem a munkából kimentem gyönyörködni a kertben. Kár volt! Amit én gondosan kialakítottam, kitisztítottam, azt mára a vakond/földikutya összedúlta az egészet. Pedig sok mindent kipróbáltam.
Még tavaly kezdtem a naftalingolyóval. Isteni játéknak találta! Én eldugtam a túrásban, Ő másnapra kidobta. Ez nem jött be. Nem baj, sörösüveg. Kikerülte. A letaposásra abszolút nem reagált, a legkevésbbé sem zavarta. A vakondcsapdát, füstpatront, bazudint már régebben kipróbáltuk, hatás nélkül. Az idén az újabb módszerek: a petróleumos rongyot, flakont kb. fél méterre kikerülte. Egy kicsit sok lenne a kertet telerakni vele, no persze a fű kiirtása többet nem lenne gond. A lényegesen környezetbarátabb ricinus egyik magját vetés után azonnal kitúrta, a többi már szép nagy növény. A vakondnak is tetszik jó eséllyel, mert ma reggelre az egyiket teljesen körbetúrta, szegény növényt egy nagy túrás közepén találtam. Most - immáron jó ideje - áztatom. Ja, az elektromos vakondriasztó kb. 10 cm-re tartja távol magától.
Közben eldöntöttem: mégsem adom fel!
2007. július 1. Néha rossz passzban is lehetek, bár az már korántsem jó dolog. Ilyenkor könnyebben veszem észre a rosszat a környezetemben.
Szerencsére azért a nap aranyosan kezdődött. Még tart a háborúm a földikutya/vakonddal. Még mindig nem tudom ki Ő. De áztatom. Nem tudom melyikünk lesz a kitartóbb. Tegnap elfeledtem kikapcsolni a szivattyút. Éjfél után jutott eszembe, hogy még mindig folyik a víz. Elzártam ugyan, de azt már nem néztem meg, mennyire változtattam mocsárrá az udvart. Reggel első gondolatom volt, hogy körülnézek kint. Nem lett belőle semmi, mert a rigók épp akkor reggeliztek. Már négyen voltak. Kikeltek a kicsik is, és ők is jöttek falatozni az udvarba. Így aztán gyorsan visszafordultam, ne zavarjam meg őket.
De nem csak a rigók eszegetnek nálunk. Hernyók is vannak. Egyik napról a másikra olyan pusztítást tudnak véghezvinni, hogy alig hittem a szememnek. Napok alatt lett a szép bokromból kopasz kóró. Sajnos nem tudtam beazonosítani a szörnyecskét. Sem könyvben, sem neten nem találtam hozzá hasonló példányt. Képek általában csak a lepkékről vannak. Hiába kerestem a különböző keresőszavakkal is. Kár! Kíváncsi lettem volna rá, ki a nem kívánt látogatóm. Így aztán csak néhány képet tudok megosztani a nagyvilággal, arról, hogy milyen volt a növény, hogy milyen lett, és ki volt az étkesem.
2007. június 29. A mai napot Budapest egyik dunaparti szállodájában kezdtem egy konferencián. Reggel 8-kor kezdődött a munka, de mint általában, én már 7-kor beértem. A munkahelyemre időm, az épületbe pedig kedvem nem volt bemenni. Gondoltam, leülök a parkban, de végül mégsem tettem. A park meglepően elhanyagolt annak ellenére, hogy egy jó nevű wellness és konferenciaközpont magánterülete.
Sebaj, itt a Duna. A vízállás alacsony, így egészen a vízpartig, a kövekig lehetett lemenni. Nem igazán bizalomgerjesztő a kikötőkre kifeszített hatalmas drótkötelekkel, az ember nyomaival. Nem értem, miért kell mindent szeméttel teleszórni! A természet azért ennek ellenére is visszaveszi, ami az övé, és a hulladék szomszédságában is kibújnak a növények, teret követel magának az élővilág. A konferenciamappa jó kispárnaként szolgált az egyik kőre leülve. A meglepetés ekkor ért, a szinte mellém úszó vadkacsa és a feltűnő csodaszép hal képében. Nehéz elhinni, hogy ilyen körülmények között is megmaradnak az állatok.
Érdekes volt, hogy néhány méterre az alsó rakparttól, ahol a reggeli csúcsforgalom tömérdek járműve dübörgött, a Dunapart szinte egy egész más világot mutatott, a csendet, a békét, nyugalmat sugallta. A Margitsziget szinte érintetlennek tűnő szépségével ébredezett. Ahogy sétáltam vissza a szállodába, az volt az érzésem, hogy hiába a forgalom, a zaj, a város akkor is alszik. Békésen, nyugodtan, szelíden a Duna hullámai mellett. Mi juthat ilyenkor más az ember eszébe, mint hogy mosolyogva köszöntse a várost. Jó reggelt, szép napot Budapest!
2007. június 28. Kis gyerek kis gond, nagy gyerek nagy gond - szól a mondás. Van is benne valami, de hogy néha milyen jó is a nagy gond! Például most hatalmas gondban vagyunk. Egy Patrícia nevű hölgyet keresünk, akiről kb. ez minden amit tudunk.
A kisfiam tegnap délután érkezett haza Görögországból, ahol a nagyszülőkkel nyaralt. Találkozott egy lánnyal, aki a buszon felírta az e-mail címét ugyan, de képteleek vagyunk elolvasni nagy biztonsággal. A gyermek felírta - elkezdte felírni - a lehetséges változatokat. Kicsit sok lett, így nem ad elég támpontot. Így aztán két napja keressük Patríciát. Tegnap még csak Dani és Én, ma már Apci is beszállt a játékba.
SOS!!! Ha valaki tud róla, jelentkezzen. Nem sokat tudunk, csak azt, hogy a lány Paralián nyaralt, ahonnan tegnap érkezett haza. Busszal utaztak, és valószínűleg Tatabánya, Győr vagy Sopron környékén lakik és hotmail-es e-mail címe van..
Nagyon várjuk a jelentkezésedet Patrícia!!!
2007. június 24. Óvakodok minden szélsőségtől, így harcos környezetvédő sem vagyok, bár igyekszem mindent megtenni a környezetemért. Szerencsére - azt mondják a permetszerek használatának csökkenése, illetve változása okán - egyre többször csodálkozhatok rá közvetlen közelről is az élővilág csodáira.
Már hét közben is láttam madarakat közvetlen közelről. Első alkalommal egy feketerigóval néztünk farkasszemet úgy másfél meterről. A madárka zsákmányával a szájában mért fel kellően. Úgy döntött nem veszélyeztetem a finom falatot, így nem igyekezett gyorsan messzire kerülni.
A második kép szarkája már nem volt ennyire barátságos, bár lehet, hogy észre sem vett. Egy ovi udvarán nézegette a színes műanyag játékokat. Mindezt Budapesten a XIII. kerületben. Nagyon tetszett Ő is.
A csúcsot persze a Dunaparton töltött szombat délután jelentette. Az egyik stégen élveztük a szép időt, no meg a szebbnél szebb állatokat. Amikor kiértünk, éppen egy szárcsacsalád töltötte idejét a stég körül. Csoda szépek ezek a madarak fekete tollukkal és fehér foltjukkal a csőrükön-fejükön. No a picinyek oktatása pedig külön élvezet. Ahogy úsztak együtt, ahogy sütkéreztek a szomszéd lépcsőn, az fantasztikus volt.
A vöcskök óvatosabbak voltak. Amikor észrevették, hogy ember van a közelben, akkor szép kényelmesen, komótosan ugyan, de jóval messzebb húzódtak partközelből.
A legbátrabb és legkedvesebb a kacsamama volt picinyével. Ők igen sok időt töltöttek a közelünkben. Nem zavarta őket a jelenlétünk. Sőt a pici néha kíváncsian szinte a stégig merészkedett.
Szintén érdekes volt a nádas szélén a szitakötők násztánca és pihenése. Nagyon szépek ezek a kis rovarok és szerencsére - nekem úgy tűnik,bár védettek - sokan is vannak, így talán nem kell attól tartani, hogy az unokáim már nem fogják ismerni őket.
2007. június 20. Ami a múltkor - első felindulásomban - kimaradt: füstadó. Merthogy a levél mellett egy csekket is küldött a Kémény Zrt. Ugyanis nem csak a szolgáltatást nem tudta elvégezni, de nem is fizettem. Ennek megfelelően felszólított a "tartozásom" 8 napon belüli kiegyenlítésére.
A levél "fényében" el sem jutott a tudatomig a fizetésre történő felszólítás. De mikor az első felindultságon túljutottam, feltűnt az is. És - bár történelmi ismereteim igencsak elhalványultak - rögtön eszembe jutott a füstadó. Mi lehetne más a csekken befizetendő összeg? Szolgáltatást nem nyújtottak nekem - a kötelező kéménykarbantartást (kéményseprés, gázkémény ellenőrzés) zárt ajtók miatt elvégezni nem tudtuk -, akkor ugye annak a díja nem lehet, ha pedig "csak úgy", minden szolgáltatás nélkül fizetni kell, akkor az már adó. Adó: pénzben v. természetben adott hozzájárulás a közszükségletek fedezéséhez és az állam v. közület fenntartási költségeihez, anélkül, hogy ezért közvetlen, meghatározott ellenszolgáltatást kapnának. - forrás: a Magyar nyelv értelmező szótára. (A fenti célok melyikébe fér bele a Kémény Zrt. bevétele?) Nosza, elő a jogtárat és keressük meg az ominózus adót. Jéééééé, nincs ilyen. Nem baj, akkor keressünk máshol: indulásként mondjuk a Révai nagy lexikonában, utána már könnyebb a helyzet, hiszen a támpont megvan a további kereséshez a Corpus Juris Hungarici-ben.
Révai nagy lexikona: Füstadó, l. füstpénz. Füstpénz (lat. fumarii), kezdetben, az Árpádok korában egyértelmű a szabad dénárokkal (liberi denarii), amely a nem nemes szabad elemet terhelő fej-, illetőleg személyadónak egy faja; az Anjouk korában már ilyen értelemben megszűnik. A későbbi fejlődésben jelentette azt az adót, amelyet nem telkenként, hanem füstök, vagyis házak után vetettek ki. Végül jelentette a F. a földesúr számára a jobbágy által házhelye után évenkint fizetett egy forintot (1514. XV. t.-cikk). A többi jobbágyszolgáltatással együtt megszünt 1848-ban.
A CJH-ben az első előfordulás: "1522. évi V. törvénycikk
Továbbá a juhok, kecskék, méhek és disznók után egyenkint két dénárt; az egyéves borjuk és csikók, bárányok és malaczok után semmi adót se fizessenek. Továbbá az összes kézmüvesek, tudniillik szabók, kőmetszők, aranymívesek, kocsigyártók, kőfaragók, kovácsok, festők, asztalosok, ólomedénykészítők, posztónyírók, takácsok, szijgyártók, rézmivesek, borbélyok, mészárosok, szücsök, szaruszijasok, vargák, nyereggyártók, gyapjufonók, lakatosok, mészégetők, kerekesek és timárok, meg a többi kézmüvesek, de csak a városokban és mezővárosokban lakók minden asztaluk és mühelyük után, a fönt emlitett egy forintnyi segélyen felül még egy forintot tartozzanak fizetni, a melyet, mint emlitve volt, füstönkint kell beszedni."
A Révai által hivatkozott 1848-as megszűnésről szóló "joghely": "1848. évi VIII. törvénycikk a közös teherviselésről
Magyarország s a kapcsolt részek minden lakosai, minden közterheket különbség nélkül egyenlően és aránylagosan viselik.
1. § Ő Felsége felelős magyar ministeriuma által, a törvényhatóságok meghallgatása mellett, ki fogja dolgoztatni ideiglenesen az adózási kulcsot, és ezen kulcs szerint a kivetés más a legközelebbi közigazgatási évtől, úgy mint az 1848-dik évi November 1-ső napjától veszi kezdetét.
2. § Az ideiglenesen kidolgozandó kulcs, a legközelebbi országgyülésének mindenesetre bemutatandó.
3. § A fen kitett határnapig a már kivetett közterhek behajtása elrendeltetik."
Vagyis szerintem a füstadót már nem lehet behajtani. Megjegyzem egyébként, hogy az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 1995. évi XLII. törvény 5.§ (5) bekezdése szerint: "A díjat az elvégzett szolgáltatás alapján - a tulajdonos és a közszolgáltató eltérő megállapodása hiányában - utólag kell megfizetni." Akkor végülis miért kellene befizetnem a csekken szereplő összeget? Egyébként pedig szintén eszerint a törvény szerint a helyi önkormányzat rendeletben állapítja meg az elvégzendő szolgáltatás alapján a tulajdonost terhelő díjfizetési kötelezettséget, a díj mértékét, megfizetésének rendjét, amely rendeletet - ugyan mivel dolgozom, és csak munkaidő után tudom a rendeleteket bogarászni, és csak az interneten - nem találtam meg.
Akkor most hogy is van ez?
2007. június 15. Közszolgáltatás vagy szolgáltatás? Hatóság vagy gazdasági társaság? Gondolatok egy fenyegető levél kapcsán.
Bármilyen számlát, hivatalos levelet kapok bármelyik szolgáltatótól - függetlenül, hogy ki vagy mi az - mindent elteszek. Aztán évekre besorolva beborítékolom őket szolgáltatónként. Mindezt a tapasztalat alapján, miszerint sok szolgáltató visszaél azzal, hogy a jogszabályokat nem feltétlenül a magánember védelme jellemzi. Ha bármi felmerül, azonnal fenyegetnek. Sajnos azonban azt nem jegyeztem fel eddig, ki és mikor járt nálunk valamelyik cég képviseletében. Ezentúl ezt is pontosan fel fogom írni. Mindezt egy balkáni módon megfogalmazott levél - a formátumról már nem is beszélek, a 10 éves kisfiamnak is megtanítjuk, hogy a 16-22 betűnagyság, pláne vastagítva, már minimum kiabálásnak felel meg - után határoztam el, ami ma várt a postaládában a Kémény ZRt-től. Mindenekelőtt egy érdekesség: a levél dátuma 2007. május 22, az a nap, amikor a kéményseprő anyukáméknál - 500 méterre laknak tőlünk - járt. A postabélyegzőn ezzel szemben június 8. Székesfehérvári Tesco, a hátoldalon MP ZRt-Mány 2007. június 12.szerepel, ma pedig június 15. van.
A levél első mondata: "Értesítjük, hogy 2006 évi nyilvántartásunk szerint a lakásához tartozó kémény(ek)en a kötelező kéménykarbantartást (kéményseprés, gázkémény ellenőrzés) zárt ajtók miatt elvégezni nem tudtuk." Ezekszerint az ajtókat mindig nyitva kell tartani, hátha erre jár egy kéményseprő? Ugyanis dolgozni járunk, így az ajtók jórészt tényleg zárva vannak. Értesítést pedig egyet sem kaptunk, hogy itt járt volna a kéményseprő, vagy hogy jönni fog. Így aztán a szüleimet sem tudtam megkérni - mint az hasonló esetben nem egyszer megtörtént (szerencsés vagyok, hogy a szüleim nyugdíjasok és a közelben laknak, így megtehetem) - arra, hogy legyenek itt, és engedjék be a szakit. Az ominózus levél fenyeget. Fenyeget az I. fokú hatósághoz történő bejelentéssel, az "ügy" jogi útra terelésével, az 5000 forintos kiszállási díj megfizettetésével. Természetesen mindezt jogszabályokkal alátámasztva.
Jó. Akkor nézzük, hogy is van ez? Ha 2006-ban nem járt nálunk a kéményseprő - ami lehet, mert a gondosan összepakolt számlák között nem találtam a bizonylatot -, akkor a Kémény ZRt. nem követett el mulasztást? Ugyanis az általa behivatkozott a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló 27/1996. (X. 30.) BM rendelet 6. §-a kimondja, hogy a "Gáz-tüzelőberendezés égéstermékének elvezetésére szolgáló
a) egyedi és gyűjtőkémények átjárhatóságát és a keletkező égéstermék maradéktalan eltávozását évente egy alkalommal ellenőrizni kell, e kéményeket, valamint azok kéménytoldóit, szikrafogóit, bekötőnyílásait - a cserépkályhák bekötőnyílásai kivételével -, kondenzgyűjtőit, koromzsákjait, füstcsatornáit, továbbá a mellékcsatornás gyűjtőkémények mellékcsatornáit, ha szükséges, egyidejűleg tisztítani is kell". Amennyiben helyes a szolgáltató megállapítása, akkor nálunk utoljára - a meglévő bizonylat szerint 2005. április 30-án járt kéményseprő. Az pedig akárhogy is számolom, több mint két év.
Aztán: ugyane rendelet 9. § (2) bekezdése szerint: "A közszolgáltatást - a 11. § (1)-(4) bekezdésében foglalt kivételekkel - külön megrendelés nélkül kell elvégezni." (A kivétel az új kéményekre, illetve bekötésére vonatkozik.) Tehát nem nekem kell figyelni, mikor járt nálam kéményseprő.
Még mindig ez a rendelet: "10. § (1) A szolgáltató a kéményseprő-ipari közszolgáltatás végzésének várható időpontjáról fél évvel, míg a munkavégzés tényleges időpontjáról legalább 8 nappal megelőzően köteles a tulajdonost írásban vagy hirdetmény útján, illetőleg a helyben szokásos más módon értesíteni. A szolgáltatónak az ellenőrzési és a tisztítási munkákat rendszeresen azonos évszakban kell elvégeznie." Én értesítést még SOHA nem kaptam. Egyébként mit jelent az egyéb szokásos? Itt mondjuk a jogszabály megfogalmazása nem korrekt. De ez csak hab a tortán.
És: "10. § (2) Ha a tulajdonos a helyszínre történő bejutást, vagy a munka akadálytalan elvégzését, ismételt szabályszerű értesítés ellenére akadályozza, a szolgáltató köteles az első fokú tűzvédelmi hatóságot írásban értesíteni." Mivel értesítést még soha nem kaptam, az ismételt értesítés nem értelmezhető.
Szóval: ki követett el szabálytalanságot? Mindenesetre az "értesítés"-re írt választ a szolgáltatón kívül az I. fokú tűzrendészeti hatóságnak is elküldjük.
2007. június 14. Ma elbúcsúztunk a tanítónénitől. Megható volt nagyon. Aztán hazafelé "örömmel" láttuk, hogy megoldották a nemrég itt is leírt úthibákat, de még milyen ötletesen!!!
Nagy bajban vagyok, ha a tanítónéni búcsúztatójáról szeretnék írni. Különösen, mert a kisfiamat is elbúcsúztatta az osztálya. Az, hogy szép volt, és megható, nem igazán mond semmit. Azt át kellett élni. Egy kicsit én is visszamentem a múltamba, egy kis időt én is a gyerekek között tölthettem, mint még amikor tanár voltam. Töredelmesen be kell vallani, hogy hiányzik. Hiányzik a gyerekek mosolya. Jó volt közöttük. És újra tapasztaltam azt is, amiért - részben - elhagytam a pályát: a gyerekek szeretetigényét, a "kérlek segíts" legalább annyira jelen van egy jó osztályban is, mint egy átlagos gyerekseregletben. És az iskola, a tanár azért pótolni nem tudja, amit otthon nem adnak meg a nebulóknak, csak kiegészíteni azt. Bár ez az osztály szerencsés volt, Gizi nénitől sokkal többet kapott, mint egy átlagos tanár nyújtani tud a diákjainak.
A tanítónéniről már írtam. Nem hétköznapi ember. Árad belőle a szeretet, odafigyelés. Azt hiszem, minden gyereket egy kicsit a magáénak érzett. Azt hiszem, amit Ő adott a gyerekeknek, az már-már emberfeletti. Csodálatos volt.
Szeretnék még oly sok mindent leírni, de nem megy. Ez az esemény volt az, amire azt szokták mondani, hogy nincsenek is rá szavak. Azok csak elszürkítenék. Leírhatatlan, életre szóló emlék!
És most az útról sem tudok már mit mondani. Az sem megy összeszorult torokkal. Így csak a megoldás képét teszem ide.
A tábla vajon azért négyszögletes, mert nagyok a hibák? Mert a KRESZ szerinti csak háromszögletu.
2007. június 12. Az emberi butaság határtalan, vagy csak a prüdéria nem változik soha, esetleg az irigység-féltékenység?
A kisfiam osztálya búcsúzik az alsós tanítónénijétől. A gyerekek megfogalmazása szerint Gizi néni a világ legjobb tanárnője. Én szülőként csak megerősíteni tudom, hogy nála jobbat nehezen találhattunk volna. Ezért aztán megpróbáltuk a búcsúztatóját hozzá méltón megszervezni, és ajándékot is ennek tükrében választani. Egyedi ajándék nem nagyon lehet jobb, mint a gyerekek által készített könyv. Rajzok, fogalmazások, versek, gondolatok tőlük szépen beköttetve. Az ötlet tetszett a szülőknek (már akiről tudok, annak biztosan), de hogy jár a kreatív anyuka? Ha kitalálta, valósítsa is meg. Egy másik anyukával kettőnkre maradt a munka. Hajni összegyűjtötte a gyerekek munkáit, segített, ahol csak tudott nekik, én pedig kerestem könyvkötőt Budapesten, ahol dolgozom. A város nem kicsi, a közlekedés nem gyors és a könyvkötő műhelye sem a legjobb helyen van. Én dolgozom. Szerencsére a főnököm hasonló a tanítónénihez („Ő a világ legjobb főnöke :)”), így kiszaladhattam az összegyűjtött anyaggal.
Szeretek mindenkivel jó kapcsolatban lenni, így a kollégáimmal is. Ha segítség kell, megtalálnak, és nekem is segítenek, ha kell. Nagyon kedves nyugdíjas kollégám felajánlotta, hogy kivisz a könyvkötőhöz, így gyorsabb, egyszerűbb, és különben is szeretjük egymás társaságát. (Imádom Őt. Jó humora van, jókat lehet beszélgetni vele, ami manapság nagy kincs.) Kivitt, és vissza is hozott. No itt kezdődtek a problémák.
Naivitásomnak hála, nem gondoltam arra, hogy ha egy kedves barát autójából szállok ki, az félreérthető. (Barátság nem létezhet a szó klasszikus értelmében? Én még úgy nőttem fel, hogy igenis van.) Aztán mégis vannak, akik „csúnyán néznek rám”. Mi ez, butaság, prüdéria vagy netán irigység annak a részéről, aki ilyen kapcsolatot nem tud elképzelni? Esetleg attól, aki valami mást szeretne, csak tőle nem vár senki semmit?
Főoldal
2007. június 6. A mai témát reggel egy munkahelyi beszélgetés indította, melynek témája az éhező családról szóló újságcikk volt. Sokáig gondolkodtam, hogy idézzek néhány címet a mai sajtóból, vagy csak írjam, ami eszembe jutott. Utóbbi mellett döntöttem.
Nem nézek TV-t, rádiót csak háttérnek hallgatok, és a híreket is szűrten a neten olvasom. Egyik oka mindennek az, hogy sok más elfoglaltságot találok magamnak, ami „fontosabb”, mint az előzőek, az igazi ok azonban, hogy elegem van a médiából. Nem értem, miért közérdekű, vagy hírértékű minden tragédia, baleset, rossz, ami a világban történik. Nem értem, miért érdekesek a sztori nélküli műsorok, a valóságshow-k? A hiba lehet, hogy bennem van, de nekem sokkal fontosabbak a jó hírek, ezek persze rendre kimaradnak a híradásokból. Nem azt mondom, hogy a rosszat nem kell elmondani, de súlyozni kellene. Azt kellene felkapni, ami közérdekű lehet, ami valamilyen szinten befolyásolja-befolyásolhatja sok ember életét.
Rosszkedvűnek lenni nagyon tudunk anélkül is, hogy ezt a média fokozná. Jó lenne egy kicsit már nevetni tanulni! (Persze a szép beszéd sem ártana, de ez már egy másik történet.) Időbe telt, amíg találtam valami „jó hírt”, de hátha másnak is tetszik:
Lecsófagyival hódítanak az újító cukrászok
2007. június 4. Hogy is van ez? Mit vásárolunk és kitől? A kérdés azt hiszem ma sokakat foglalkoztat, hiszen árban és minőségben is igen nagy a szórás.
Lehet, hogy szégyellnem kellene magam – nem teszem – de amikor egy árut kiválasztok, a származási hely nincs az elsők között, amit megnézek. Így aztán gyakran kerül a kosárba német trappista sajt, osztrák joghurt, francia kozmetikum, görög görögdinnye vagy spanyol paprika-paradicsom. Az első két szempont a minőség és az ár. Sajnos nem érzem biztosnak, hogy a magyar zöldség kevesebb káros anyagot tartalmazna, vagy a sajt több tejet látott volna. Sőt… . Persze, ha a magyar minőség elérné a külföldi szintjét – netalántán a húsz-huszonöt évvel ezelőtti magyart, amikor az tényleg a minőség garanciája volt –, és az ár nem lenne magasabb, mint a konkurens import, akkor a magyart választanám.
Egészen más a véleményem a szolgáltatókról, a cégekről. A mobiltelefon kapcsán nem írtam le, de most megteszem a tapasztalatomat a céggel. Kapcsolatfelvételre interneten van lehetőség, de csak a cég felületén, e-mail cím nincs, nem jelenik meg. Személyesen, illetve telefonon csak az ügyfélszolgálat érhető el, akik szegények nem jogosultak semmi érdemit mondani. Én raplis vagyok, és ha valamelyik szinten nem tudják megoldani a problémámat, elvárnám, hogy legyen lehetőségem valamilyen módon továbbmenni, valakit elérni, aki legalább választ adhat a kérdésemre. Nem volt könnyű, de sikerült a cég telefonszámát megtudnom. Felhívtam. Nem kellett volna. Minden elérhető szám angolul mondja el, hogy kik ők, és hagyjak üzenetet, majd visszahívnak. Üzenetet magyarul sem hagyok (egy géppel nincs kedvem beszélni – soha). A cég székhelye Budapest, a telefonszáma szintén budapesti. Hogy is van ez?
Másik: könyvkötőt kerestem. Mivel ismerni csak azt ismerem, akivel már köttettem szakdolgozatot, és választani igazán csak többől lehet, behívtam az Aranyoldalakat, és ahol volt, ráklikkeltem a honlapra. Volt olyan, (… Hungary Kft.) akinek a magyar oldalán csak német szöveg jelenik meg. Hogy is van ez?
2007. június 1. Filozófiai gondolatok egy máglyarakás ürügyén. Mit jelent a boldogság?
Ma délben szendvicsért indultam a büfébe, de megláttam a máglyarakást és azt ebédeltem. Egyik kedves kollégám leült hozzám és elkezdtünk beszélgetni. Ebéd után kitört belőlem a megelégedettség: de boldog vagyok! Innen indult a beszélgetés. Mi tett boldoggá? Nem tudom. Illetve tudom. Egészséges, vidám kis családom van, munkám, munkahelyem jó kollégákkal. És még olyat ebédeltem ennek tetejében, amire nem sszámítottam, és amit szeretek, mindezt kedves társaságban . Hát kell ennél több? Nekem nem. (Persze azért nem szabad lebecsülni az alapdolgokat sem, pl. van hol laknunk, ami ma sajnos nem mindenkinek természetes.) Lehet, hogy kicsik az igényeim? Nem hiszem! De az előbb felsoroltak mindennél fontosabbak, a többi, egyéb csak plusz lehet. De hogyan fogalmazzák meg a boldogságot a szótárak, lexikonok?
Magyar értelmező szótár (csak az első jelentés): "Sorsával, állapotával, körülményeivel teljesen megelégedett, s ennek érzésétől áthatott." - nekem tetszik ez a megfogalmazás. A Magyar Larousse Enciklopédia megfogalmazása csaknem szószerint ezzel egyezik.
A Magyar Nagylexikon a szó latin eredetijén - beatus: 1. gazdag, vagyonos, tehetős, áldott, termékeny, dús, virágzó; 2. szerencsés, boldog, megelégedett (Györkösy Alajos Latin-magyar szótár) - csak az egyházi jelentést adja. Eszerint: "a katolikus egyházban a szentek névjegyzékébe fölvett azon személy, akinek tisztelete csak egy kisebb területre (országosan v. szerzetesrendben) kapott hivatalos egyházi jóváhagyást, de ereklyéit nem tehetik ki nyilvános tiszteletre, s templomot nem szentelhetnek tiszteletére." Ezen túl Boldog-ról, a Heves megyei településről tartalmaz egy szócikket. A Britannica Hungarica a boldogságot egyházi értelmében adja csak.
Azért a lassan 11 éves fiam megfogalmazása is szót érdemel: 1. "Boldogság: karácsonykor a sok ajándék ... No meg az együttlét". 2. "Nyaraláskor: ha nem kell a fagyiért zöldséget enni."
Hátha valakinek kedve támad máglyarakást sütni: Hozzávalók (8 személyre)
6 szép alma 1 púpozott mokkáskanál őrölt fahéj 15 dkg margarin 8 szikkadt zsemle 1 liter tej 4 tojás 30 dkg porcukor 1 csomag vaníliás cukor 25 dkg sárgabarackíz a tepsi kikenéséhez: margarin zsemlemorzsa
Az almákat megmossuk, félbevágjuk, magházukat kimetsszük, húsukat vékonyan fölszeleteljük. A fahéjjal megszórjuk, és 5 deka margarinon megpároljuk. (Lehet 2-3 részletben is.) A zsemlét 1 centi vastagra fölszeleteljük - de nem lapjában -, és egy magas falú tepsiben szétterítjük. A tejet fölforraljuk. A tojások sárgáját a többi margarinnal, a fele porcukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük, a forró tejet ráöntjük. Ezután a zsemlére locsoljuk, kissé átforgatjuk, hogy mindenhol egyformán érje. Egy kb. 30x20 centis, magas falú tepsit kivajazunk, morzsával behintjük. Az áztatott zsemle felét belesimítjuk, az almát egyenletesen ráhalmozzuk, majd a maradék zsemlével beborítjuk. A barackízt egy kevés (kb. 1 deci) vízzel simára keverjük, és háromnegyedével megkenjük a zsemlét. Sütőben, közepes lánggal (180 °C; légkeveréses sütőben 165 °C) kb. 30 percig sütjük. Ezalatt a tojásfehérjét kemény habbá verjük, a vége felé apránként a maradék cukrot és lekvárt is hozzáadjuk. A rakottasra kenjük, és visszatoljuk a sütőbe. A lángot kb. 15 °C-kal mérsékeljük, a máglyarakást még 15 percig sütjük. A lángot elzárjuk, a sütőajtót kinyitjuk, a habot 10 percig így szárítjuk. Melegen kockákra vágva tálaljuk.
Elkészítési idő: 1 óra 15 perc.
Egy adag: 675 kcal / 2822 kJ.
2007. május 31. Jajjjj! Ma reggel még jó kedvvel ébredtem, de gyorsan olyan tüskés lettem, mint a süni. Eszembe jutott a tegnapi „házi feladat”, és ráadásul még a híreket is hallottam. Kompetenciamérés és egészségvédelem.
Tegnap zajlott az ország iskoláiban a kompetenciamérés. Kisfiam 4. osztályos, így Ő is írt. Idézet az Oktatási és Kulturális Minisztérium honlapján szereplő cikkből: „a 4. évfolyamon pedig a képességek és készségek életkor-specifikus diagnosztikus mérésére kerül sor.” Az iskolában kitöltött tesztek után egy kérdőívet is ki kellett tölteni a gyerekeknek. A kérdések egy részével nincs is problémám. Az, hogy mikor olvasott utoljára a gyermek saját örömére, vagy, hogy hány könyv van otthon, esetleg van-e internetezési lehetősége a tanulónak, még mutathat valamit, ami a mérés célját befolyásolja. No de kezd tele lenni a hócipőm azzal, hogy mindent a szociális körülményekkel akarnak magyarázni. A fenti célhoz mennyi köze van a fürdőszobák számának? Vagy annak, hogy hány szoba van a lakásban, vagy hány autó, mobiltelefon? Szerintem az elsődleges a hozzáállás, az igény. Vannak nagyon szegény, de okos, felsőfokú oktatásban résztvevő ismerőseim, és ismerek igen jó körülmények között élő gyerekeket/felnőtteket akik kis híján olvasni sem tudnak és nem is igen akarnak/tak tanulni. Általában nem a rossz körülmények között élők akarják a szeretetet, odafigyelést pénzzel pótolni!
Egészségvédelem: Másodrendű (sokadrendű?) állampolgár vagyok, ugyanis dohányzom. Egy időben még szerettem volna leszokni róla. Lassan, már dafke is cigizek. Nem szabálysértés, és nem bűncselekmény. De: legyen jogom emberi körülmények között hódolni a nem jogszabályba ütköző, és mást nem zavaró - maximálisan tiszteletben tartom a nemdohányzókat, csak a kijelölt helyen dohányzom - szenvedélyemnek! Az Alkotmány XII. fejezete, amely az alapvető jogokat és kötelességeket tartalmazza a 70/D. §-ban kimondja, hogy: „ (1) A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez. (2) Ezt a jogot a Magyar Köztársaság a munkavédelem, az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezésével, a rendszeres testedzés biztosításával, valamint az épített és a természetes környezet védelmével valósítja meg.” A korábbi bejegyzéseim nem ezt mutatják. A környezetvédelem lényegesen fáradtságosabb munka, mint a dohányzás betiltása, ez igaz, na de akkor is…
Egyébként tele a hócipőm azzal is, hogy a különféle jogvédő/politikai/szociális… szervezetek az én nevemben is beszélnek!!! Legalább a véleményem hadd legyen meg! Pár száz, vagy mondjuk világszinten 1-2 millió embert tömörítő szervezet véleményét, kérem, ne tekintsük a többség véleményének!!!!
2007. május 28. - 1. Hogy a megérzések hogyan működnek, nem tudom. De vannak. 2. Kicsi a világ, de vajon mekkora? Nagyon kicsi.
Egyik barátunk körülbelül 100 km-re lakik tőlünk. A Pünkösdi hétvégét olyan 200 km-re, Szegeden töltöttük. Ugyan utunk nem keresztezte barátunk lakhelyét, de mégis beraktuk a csomagtartóba a neki szánt ajándékot. Hogy miért? Hátha lesz kedvünk és időnk kitérőt is tenni és meglátogatni Őt. Bár a programba előre látszott, hogy ez nem fér be, mint ahogy ténylegesen történt is. DE: kicsi a világ!
Szegeden, mielőtt indultunk volna haza, sétáltunk még egyet. És mivel a belváros csuda hangulatos - és finom a fagyi - még betértünk oda is. Szegedi rokonunk tanácsára a legfinomabb fagyit készítő kávéházba indultunk. Más is úgy gondolta, hogy oda érdemes menni, mivel az összes asztal foglalt volt. No, - nem baj, van még időnk - alapon bementünk és megnéztük a süti és fagyiválasztékot. Aztán kimentünk a másik ajtón. A férjem már az ajtón kívül nézte, hol szabadul fel asztal. A kisfiam és én egy picit arrébb álltunk meg nézelődni. Egyszercsak hallom férjem, Zoltán meglepődött hangját. Megfordultam. Együtt láttam őt a barátunkkal. Fél méterre voltunk tőlük. A srác barátnője vette észre Zolit - a kijárat melletti asztalnál ültek. "Ez a férfi úgy néz ki, mint Zoli"- mondta a fiúnak. "Az nem lehet, Zoliék Szegeden vannak."- volt a válasz, és azonnal a felismerés, hogy Ők is oda kiránultak rokonlátogatóba. Hát így akadtunk egymásra, és került az ajándék a barátunkhoz.
Ezek után jogos a kérdés: Mekkora a világ?
2007. május 17. Nem szeretek korán kelni, de ezt minden munkanap meg kell tennem. Nagyon korán. Reggel 5 órakor. Az ébresztő után még olyan jó egy kicsit lustálkodni. Persze veszélyes is. A „csak 5 perc”-ből néha alapos elalvás lesz.
Ma reggel az öt percből talán kettő lett. Nem volt kellemes a kiugrasztó: a tetőn kopogott, mászkált „valaki”. Az elmúlt néhány hónap tapasztalatai megijesztettek, azt hittem valami kis szörny – patkány, görény, nyest … – járkál a tetőn. És pont a nyitott (kibuktatott) ablaknál. No, több sem kellett, azonnal felébredtem. A férjem szép óvatosan felkelt és odaosont az ablak másik oldalához. Már a függönyön keresztül látta, hogy egy madár a látogatónk. Több sem kellett nekem, én is gyorsan felkeltem, szerettem volna látni, de sajnos én csak a függöny mögül láttam a szarkát, aki elrepült. Valószínűleg a függönyelkötőn lévő aranyszínű dísz vonzotta az ablakhoz. Lehet, hogy több fényes díszt kell elhelyeznem az ablakoknál?
Sajnos lefényképezni sem tudtam, ezért a neten talált képekkel kell most itt beérnem.
A szarkához több szólás, közmondás is tartozik, aminek eredete a szarka viselkedésére vezethető vissza.
A szarka szenvedélye, hogy a fényes dolgokat eldugja: Lop, mint a tolvaj szarka.
Szépen fénylő, jó hosszú, de mégis csak gyenge a farka: Sokat akar a szarka, de nem bírja a farka
A háztájon fészkelő szarka cserreg, mikor ember közeledik a háztáj felé: Cserreg a szarka, vendég jön.
2007. május 14. Danika mellettem olvas a netről hasonlatokat és átkokat. " Kevés vagy, mint szöcskében a lengéscsillapító. - Rohadjon meg az összes befőtted!" és további többnyire aranyosakat. Jó kedvem van tőle. És tegnap is az volt. Együtt volt a család. Az egyik kollégám hiányolta többször is, hogy nincsenek képek a szüleimről. Most végre sikerült néhány jó képet készíteni róluk. Hát Ők az én családom.
c
2007. május 13. A vidéki kertes ház egyik hátránya, hogy ha szép kertet akarunk, gazolni is kell. De néha ez kellemes meglepetéseket is tartogat, ma például egy kis gyík formájában. A képeken látható cukiság ma délután került elém gazolás közben. Sajnos nem tudom, milyen gyík lehet a picike, de egy biztos: nagyon parányi és nagyon aranyos.
Nekem mindjárt a szívembe lopta magát. Kevésbbé, mint a fokozottan védett földikutya. Aggódtam is, amikor Édesapám szerette volna megfogni. De szerencsére nem esett baja. És így legalább biztonságosabb helyre költöztethettük, mint az ágyásszegélynél frissen gazolt sáv. Mert azon túl, hogy tüneményes volt a picur, még hasznos is, hiszen sok férget megeszik. Ő jóllakik, nekem pedig kevesebb bajt okoznak a kártevők.
Este aztán gyorsan megkerestem az interneten. A számomra "legérdekesebb" információ, ami a legtöbb újdonságot nyújtotta, hogy az összes többi hüllővel együtt Ő is védett állat. Persze, tudom, nem a szimpátia alapján határozzák meg egy-egy faj eszmei értékét, de nekem akkor is rosszulesett, hogy míg a nyugati földikutya eszmei értéke 500 000 forint, addig Őket csak 10 000 forintra értékelték! Nem tévedés a földikutya értéke, én találtam rosszat amikor a cikket írtam róla. Aki a védett természeti kincseink eszmei értékét szeretné megtudni, az a a védett és a fokozottan védett növény- és állatfajokról, a fokozottan védett barlangok köréről, valamint az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős növény- és állatfajok közzétételéről szóló 13/2001. (V. 9.) KöM rendeletben keresse azokat. Ez a hatályos jogszabály, amiben a felsorolás korrekt.
Péntek délután. Ragyogó napsütés, 26 fokot mutat a hőmérő. Ugyan az elmúlt napokban volt némi eső, és nincs tűzgyújtási tilalom, na de mégis? Ez így rendjén van? Mármint a képeken látható füst. A napokban ugyan olvastam, hogy a repülőgépek károsanyag kibocsájtása a legnagyobb veszély a klímánkra, de azért sok kicsi sokra megy. És itt nem csak az ózonlyuk van veszélyben, de a természet úgy egészében. És a gyúlékony erdő, no meg a környező lakóházak is szerintem. De ez van. Akkor csak észreveszi valaki, ha valamelyik baj megtörténik. De még élünk, remélünk. Talán nem történik nagyobb baj, mint amit alapból okoz a műanyag/gumi füstje.
2007. május 10. Mi pénzkérdés és mi nem egy kisvárosban? És mi mennyibe kerül?
Tegnap este az állatorvos úrral nagyot beszélgettünk, miután ellátta a kutyánkat, aki már sokkal jobban volt az előző napi kezeléstől is. Így aztán más is szóba került mint a kutyák. Hétköznapi kérdések. Többek között a város is, aminek lakói vagyunk. A beszélgetés kapcsán jutottam odáig, hogy annak két témáját mással is megosszam.
Mi mennyibe kerül? Mennyibe kerül betartatni a jogszabályokat, előírásokat, például az állattartásra vonatkozókat, vagy az építésügyi előírásokat? Véleményem szerint sokba, ha azoknak az embereknek a pénzét nézzük, akik a hivatalban ülnek és az állam fizeti Őket. Mert mi lenne a feladatuk? Nem csak az íróasztal mellett ülni, hanem mielőtt kiadnak egy lakhatási engedélyt, meg kellene nézni, hogy az építmény megfelel-e az előírásoknak, netántán arra használják-e, amire az engedély szól. Vagy néha körül kellene nézni a városban, hogy a rendeleteket mennyire tartják be. És persze, ha valami nem megfelelő, tenni is kellene ellene valamit. Hát ehhez nem kellene plusz pénz, csak az, hogy mindenki megtegye, amiért a fizetését kapja.
Megjegyzem: én is köztisztviselő vagyok. És igyekszem jól végezni a munkámat, még ha nehéz is, és ha néha falakba ütközöm is. De ezért kapom a fizetésemet, és nekem azt tanították, hogy a pénzért meg kell dolgozni. Vagy ma már ez nem mindig igaz?
2007. május 8. Nálunk mindig történik valami. Aztán van, amikor nem tudok mit írni róla, van, amikor tömegével jutnak eszembe másokkal is megosztható gondolatok. A frontok, a kutya és a saláta a mai adag.
Ma nem voltam egyedül, aki mísz volt a környezetemben. Hogy mi lehetett az oka? Csuda tudja. Azonban a férjem hazafelé megállapította, hogy vibrál körülöttem a levegő. Jaj, dehogy - tagadtam bőszen, de aztán be kellett látnom, hogy annyi a feszültség bennem, hogy jókora zivatarnak tudnék villámokkal szolgálni. Mit lehet ilyenkor tenni? Én megkértem Mamit, aki nyugdíjbavonulásakor elvégzett egy gyógymasszőr tanfolyamot, hogy masszírozza meg a hátamat. Az a kb. negyed óra csodákat tett! Aki teheti, érdemes kipróbálni a masszázst, mint feszültségoldót! Hatásosabb bárminél, ... na jó, lehet, hogy azért mindennél nem!
Szóval frissen, kisimult idegekkel hazaérkeztünk. A frász kerülgetett, amikor megláttam a nagyobbik kutyát. Beteg! Kétségbeejtő! Szerencsére az állatorvosunk szenzációs (bárcsak minden - nem csak állatorvos - orvos olyan hozzáállással dolgozna, mint Ő), így hamar itt volt, és ellátta a kutyust. Az aggodalom huss, elszállt. No nem teljesen, de azért jórészt igen.
És, hogy valami jobb, érdekesebb is legyen mára, rájöttem, hogy néha előny is a kontárság. Nálam kevésbbé hozzáértő kertész igen kevés lehet. De mivel elfogott a hév, és március óta kertészkedek, azért sikerélmény is akad. Az elmúlt néhány napban kikelt egy csomó fűszernövényem. Van, amit tudtam, hogy mi - bazsalikomot, metélőhagymát és hasonlókat szoktam ládában tartani eddig is - és van, amiről nem. Vettem egy zacskó borsmustár magot is, ami ez utóbbi csoportba tartozott. Olyan aranyosan kelt ki! Annyira "édes" kis levelecskékkel, hogy a napokban a láda mellett elmenvén nem bírtam megállni, hogy egy apró levélkét meg ne kóstoljak! Fülig szaladt a szám örömömben! De hisz ez nagyon finom! Olyan íze van, mint az általam nagyon kedvelt rucolának (rukkola, kerti mustár, fehér mustár), ami az olasz zöldsaláták isteni finom fűszere. Aztán ma vettem egy doboz rukkolát. Itthon pakolás közben vettem csak észre a címkén, hogy zárójelben ott van mellette: borsmustár. Mit kell tudni róla?
A mediterráneumban már az ókorban használták saláta, fűszer-, és gyógynövényként. A tormával és a mustárral áll rokoni kapcsolatban. Íze is ahhoz hasonlóan enyhén csípős, borsos, és tele van C-, valamint B-vitaminokkal. A rukkola az olasz konyha nélkülözhetetlen fűszere, akárcsak a bazsalikom. Fontos alkotóeleme sajtoknak, pizzáknak, és túrófajtáknak, krémeknek is. Friss leveleiből finom salátákat készítenek, magja fűszerként szolgál, az egész növény pedig gyógynövény, vértisztító hatású és étvágygerjesztő. Kétéves, de fagyérzékeny növény. Gyorsan nő, a termőhellyel nincsenek különösebb igényei, akár ládában is nevelhető.
2007. május 4. Ma majdnem sikerült elfognom a kis betolakodót. - Egy rejtvényújság szavai. - Mi is árt a legtöbbet az ózonlyuknak? - Legnagyobb kincseim. Mindez egyetlen napban.
Dúl a harc köztem és a földikutya/vakond között. Ma csaknem csatát nyertem, vagy talán háborút is? Ki tudja. A reggeli kerti séta közben egy mocorgó földkupacra lettem figyelmes. No, ilyen szerencsém sem lesz többet, gondoltam és gyorsan elindultam az ásóért. Most elkapom a grabancodat, kis hívatlan vendégem! Gyorsan kiemeltem .... volna az ásóval a kis nemtudommit, ám a sáros föld - mivel az elárasztás is az egyik fegyvernem, amit bevetettem - kibabrált velem és a kis állatkának csak a popsiját láttam, amikor lecsúszott az ásóról. És összeszorult a szívem. Olyan szép, bársonyos kis sötétszürke-fekete fenekecske osont gyorsan a járatba, hogy kishíján elsírtam magam. Őt akarom én kipaterolni a kertből? De mit csináljak? Vagy Ő, vagy a növények! Keserves döntéseket kell meghozni időnként. Bár meggyőződésem, hogy neki pár száz méterrel arrébb a mezőn is jó helye lenne, nekem pedig lehetne szép kertem.
Aztán délután egy kis pihenésre letelepedtünk kicsi családommal a teraszon. Apa rejtvényt fejtett a középső nyugágyon, a gyermek pedig belepislogott az újságjába.
- Mi az a ngos bujkálódás? - szólalt meg a kicsi.
A rejtvény címe Hangos bujálkodás volt. No, a cikk kapcsán aztán jöttek a kérdések: mi az a bujálkodás? Mit jelent a céda? Ki a duhaj? Még ha a kicsi okos 11 éves is, a szómeghatározások és a hozzá kapcsolódó beszélgetés sok mosolyra adott okot.
A jó napban aztán üröm is volt. Én problémázok a petróleumos rongyon vakond ellen, mert ugye az szennyezi a talajt, a talajfertőtlenítő pedig mégiscsak vegyi anyag, ami szintén nem tesz jót a környezetnek, a szelektív hulladékgyűjtés kálváriája miatt férjem nem egyszer húzta már a száját, mert védjük a környezetet, de ennyi pluszmunkával és pénzzel? És ezek után kimennénk az udvarra estefelé újra és csaknem megfullad a család. Mert vannak közöttünk olyanok, akiket az ózonlyuk növekedése nem hat meg, és műanyaggal, gumival fűtenek, akkor is, amikor már nincs is hideg. Vagy lehet, hogy nem a fűtés a fő cél? Az alábbi képek alapján azt hiszem mindegy. De az ózonrétegnek korántsem annyira. Lehet, hogy ezt kellene észrevenni a hatóságoknak? Persze, tudom, ezt nehéz, és ugye a problémák....
Mindezek után azért vidáman ért véget a nap a családdal az udvaron. Nagy játék és sok nevetés volt a jutalom a nap végén mindenkinek. Aki nevetni akar, boldog, vidám estét szeretne, annak a hozzávalók: kedves gyermek, szerető, jó férj, és három tüneményes kutya. A boldogság, jókedv garantált!!!
2007. április 18. Fogyasztóvédelem – jótállás. A mobiltelefon a mindenkori elérhetőséget, illetve a hívás lehetőségét biztosítja. De mi van akkor, ha nem alkalmas valamely hiba folytán a hangátvitelre? Baj - de nem baj, mert a garanciaidőnek csak a fele telt le, a szerviz majd javítja, illetve, ha nem lehet, akkor cseréli – gondoltam naivan.
A kezdet: Az eladó a gyártó által adott 2 éves jótállásból csak egy évet akart adni a vásárlónak. Meggyőztük, hogy a jogszabály szerint ezt nem teheti meg. A készülék első javítása az egy éven belül történt. Azóta még kétszer volt szervízben a telefon. A hiba változatlanul fennáll, a készüléket rendeletetésszerűen használni nem tudom. De szükségem van – munkám és családom miatt is – az állandó elérhetőségre. Az első két alkalommal valamit azért csináltak vele (1. szoftverfrissítés; 2. kalibrálás). A harmadik alkalommal próbáltunk egy kicsit előrelátóbbak lenni, és a készülékkel nem csináltunk semmit (töltés, kártyacsere…), hanem úgy lefagyottan bevittük az üzletbe. Az ottlévő urat megkértük, hogy hívjon fel róla valakit. Először a kérésen lepődött meg, majd a telefonon, hogy az nem csinál semmit. Javaslata: menjünk a márkakereskedőhöz, Ő biztosan cseréli az előzmények után. Ott aztán újra eljátszottuk az egészet. Az eladó átvette a telefont, kipróbálta – volna, ha működőképes lett volna a készülék –, majd közölte, hogy küldi a szervízbe. Jó, nem baj, csak jó lenne, ha immáron több mint három hónap elteltével használni is tudnám a telefont.
A szervízből egy jegyzőkönyvet kaptam vissza a telefon mellett, miszerint a telefon tökéletesen működik. Ekkor lettem dühös. Miért van az, hogy ma Magyarországon senkinek nem hisznek, hogy a tapasztalás is kevés ahhoz, hogy annak hinni lehessen, hogy a szolgáltatóknak mindenki teljesen kiszolgáltatott….?
A düh persze nem visz előre, így elkezdtem más utat keresni. Felhívtam a gyártó-forgalmazót, elmondtam a problémámat az ügyfélszolgálatosnak, aki közölte, nem tud segíteni, közvetlen elérés csak hozzájuk van. Küldjek el mindent faxon (a telefont hogyan?), akkor ők megkeresik a szervízt, akinek a szakvéleménye alapján majd intézkednek. No, ezzel a kör bezárult.
Gondoltam, még mindig nincs nagy baj, hiszen vannak jogszabályok, és van fogyasztóvédelem is. No, ennek a körnek izgalmas volt az eredménye. Idézet a Polgári törvénykönyvből:
„ 306. § (1) Hibás teljesítés esetén a jogosult
a) elsősorban - választása szerint - kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott szavatossági igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a kötelezettnek a másik szavatossági igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a szolgáltatott dolog hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát, és a szavatossági jog teljesítésével a jogosultnak okozott kényelmetlenséget;
b) ha sem kijavításra, sem kicserélésre nincs joga, vagy ha a kötelezett a kijavítást, illetve a kicserélést nem vállalta, vagy e kötelezettségének a (2) bekezdésben írt feltételekkel nem tud eleget tenni - választása szerint - megfelelő árleszállítást igényelhet vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye.
(2) A kijavítást vagy kicserélést - a dolog tulajdonságaira és a jogosult által elvárható rendeltetésére figyelemmel - megfelelő határidőn belül, a jogosultnak okozott jelentős kényelmetlenség nélkül kell elvégezni.
(3) Ha a kötelezett a dolog kijavítását megfelelő határidőre nem vállalja, vagy nem végzi el, a jogosult a hibát a kötelezett költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja.
(4) A jogosult a kijavításig vagy kicserélésig az ellenszolgáltatás arányos részét visszatarthatja.
(5) Fogyasztói szerződésben semmis az a kikötés, amely a szavatossági jogoknak a törvényben meghatározott sorrendjétől a fogyasztó hátrányára tér el.”
… és annak kommentárjából:
„A szavatossági jogok
A hibátlan teljesítés biztosítása érdekében a törvény négyféle szavatossági jogot nevesít: a kijavítást, a kicserélést, az árleszállítást, valamint a jogosultnak a szerződéstől elállásra is lehetőséget ad.
A szavatossági igények közül a jogosult választhat. A jogosult választási joga azonban főszabályként csak az azonos szinten szabályozott szavatossági jogok között áll fenn (pl. a jogosult szabadon dönthet, hogy kijavítást vagy kicserélést kér-e, de nem választhatja az elállást vagy az árleszállítást).
Az 1999/44/EK irányelv a közösségi minimum-szabályok körében - kötelező erővel - egységes rendszert állított fel a fogyasztót megillető szavatossági jogok tekintetében. Az ennek megfelelő rendelkezéseket a § (1) bekezdése nevesíti.
Az első lépcsőben [az (1) bekezdés a) pontja] a jogosult kijavítást vagy kicserélést kérhet.
Az árleszállítás, illetve a szerződéstől elállás joga a második lépcsőben érvényesíthető jog [az (1) bekezdés b) pontja]. E jogok közül a jogosult azonban csak két esetben választhat. Így akkor,
- ha az első lépcsőben nevesített jogok egyikének érvényesítésére sincs joga, azaz sem kijavítást, sem kicserélést nem kérhet.
- Ha azonban kijavítás vagy kicserélés szavatossági jogként érvényesíthető, a jogosult akkor élhet a második lépcsőben szabályozott valamelyik jogával, ha az első lépcsőben érvényesített jog teljesítését a kötelezett nem vállalta, vagy annak a § (2) bekezdésében meghatározott feltétele szerint nem tud eleget tenni.
A törvényi rangsorra vonatkozó szabály diszpozitív jellegű, azaz a felek a szerződésben attól eltérően rendelkezhetnek. Az eltérést a törvény egy esetben zárja ki. A § (5) bekezdése a fogyasztói szerződések [lásd Ptk. 685. § e) pont] esetében azt az eltérést nyilvánítja semmissé, amely e törvényi sorrendtől a fogyasztó hátrányára tér el.”
És most van baj. Egyetlen jogszabály sem adja meg, hogy mikor köteles kicserélni a dolgot a kötelezett, mikor nem hivatkozhat már az aránytalan többletköltségre. Felhívtam a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőséget, kérdezve, hogy mit lehet ilyenkor tenni. A válasz: gyakorlatilag semmit. Az ügyintéző adott néhány ötletet, hogy mire hivatkozzam, és hogy írásban kérjem a cserét, de azt is elmondta, hogy ha a cég azt mondja, hogy nem cserél, akkor egyetlen lehetőségem a bíróság. Arra sem ideje, sem pénze, sem energiája nincs ma egy dolgozónak, arról már nem is beszélve, hogy mindezt körülbelül 30 ezer forintért (talán nincs is annyi), ami igazán csak a hétköznapi kisembernek sok pénz, a gyártónak nem hiszem, hogy aránytalan többletköltség lenne.
2007. április 16. A vakond aranyos kis állat, bár sok bosszúságot okoz. A másik állatka, amiről én tegnap a kisfiamtól hallottam először a földikutya. No, Ő már nem annyira aranyos és hasznos. Tegnap néztük a járatokat, a kárt, amit - eddig azt hittük a vakond - okozott. A kisfiam is velünk volt és megszólalt: ez földikutya. Ki is Ő?
A földikutya hazánk fokozottan védett kis állata. Eszmei értéke 100 000 Ft. Nagyon hasonlít a vakondhoz, csak nem kártevőkkel, hanem a növények gyökereivel táplálkozik. A neten talált infó szerint 800-1000 egyed él belőle az alföldön. Brehm Az állatok világa egy kötetben című könyve írja róla: " A földi kutyák termetükben nagyon emlékeztetnek a vakondra, de arcuk széles és tompa; a vakondnak minden kellemetlen tulajdonságát átvették, a hasznosakat azonban nem."
Amilyen a mi szerencsénk a kerttel - férjem, és én is antitalentumok vagyunk hozzá - hozzánk is Ő költözött. Igaz messze lakunk az Alföldtől. Azonban a gazdaboltban az egyik úr ma elmondta, hogy fogtak a közelmúltban a város mellett földikutyát. Most én próbálom Őkelmét kitessékelni a kertből.
2007. április 15. Azt mondják - míg tanítottam tapasztaltam is -, hogy a mai gyerekek nem szeretnek olvasni, és nem értik amit olvasnak. Szerencsére a fiam és kis barátai nem tartoznak közéjük. Persze, ehhez kell egy jó recept:
Hozzávalók:
Egy jó tanítónéni
Néhány kis barát az osztályból
Egy ötletes kezdeményezés-vállalkozás
És idő a szülők részéről (nem árt, ha a szülő példát is mutat és szintén olvas)
Mindezt persze megfelelő módon kell vegyíteni. Első, hogy a tanítónéni megtanítsa nem csak olvasni a gyerekeket, de a sikerhez vezető útra is rávezesse Őket és elültesse bennük az olvasás szeretetének csíráját. Ha ez mind megvan, a gyereknek látnia kell, hogy a szülők is olvasnak (mondjuk a TV helyett). Ekkor következik a verseny. Könyvmolyokat képeznek. Minden évben megrendezik a Jonatán Galaxis akadályversenyt, amely két könyvre épül, no és egy jó csapatra. A beugró néhány egyszerű feladat, amit előre el kell készíteni: jelmez, plakát, menetlevél, kitűző... . Ezen kellékek lehetőséget adnak egy jó játékra is, ha a szülők is benne vannak, és szorult egy kis kreativitás is a szülőkkel bővített csapatba. És utána jöhet a verseny.
Ma nagyon jó napunk volt. A versenyre készültünk. A gyerekeknek sok segítség nem kell, csak néha kell őket egy kicsit elindítani. Szenzációsan képesek dolgozni. Közben pedig van idő egy kis játékra is, és sok-sok jókedvre. Az eredmény: sikerélmény, jó barátságok, beszélgetések, és az olvasás megszerettetése. Manapság mindegyik nagyon nagy dolog.
2007. április 12. Kedves állat – kedves mesehős – nemkívánatos kerti látogató: Ő a kisvakond. Sok-sok lapot olvastam végig, kerestem meg az interneten, ami a vakondról, illetve a vakond elleni védekezésről szól. Ezekből, illetve ezekhez egy kis ízelítő:
A vakond 1901 óta védett állat. Eszmei értéke 2000 Ft. Nagyon szép, aranyos, kedves jószág, no és persze hasznos, hiszen a földben lakó kártevőkkel táplálkozik. Egyetlen gond vele, hogy túrásaival elcsúfítja a kertet. Saját tapasztalatom szerint előfordul, hogy „kiirtja” a keservesen nevelgetett növényeket. A túrásai, járatai, ha túl közel mennek, annyira elgyengítik a gyökereket, hogy a még gyenge növény „kifordul” a talajból.
A található népi módszereket a petróleum kivételével már mindet kipróbáltuk. A vakondcsapdát, füstpatront és a vakondriasztó kis fehér naftalingolyót is. Ez utóbbival jót labdázott a drága. Semmi nem vált be.
A vakondról jutott eszembe a kisegér. Nem szeretem őket, pedig ők is aranyosak tudnak lenni, mint azt egyik ősszel tapasztaltuk.
Sajnos vidéken előfordul, hogy a házakba a hideg elől ősszel becsalinkázik egy-egy egér. Így jártunk mi is. Ráadásul a mai lakásokban annyi a cső, ami ugye védőcsőben megy, nem csak úgy teljesen befalazva, hogy mindig akad egy-egy rés, ahol az ilyen pici állatok remekül tudnak közlekedni. Így aztán a hívatlan vendégünk a konyhában kötött ki. Gyanútlanul húztam ki a tésztáskosarat, ami megzavarta őkelmét a lakmározásban és leszaladt a rácson. Sikítás – no nem a félelemtől, csak a meglepetés ereje hozta ki belőlem. Kosár vissza, szív lelassul, nyugalom és töprengés, hogy hogyan fogom kipaterolni a beépített konyhabútor mögül-alól-ból egér őméltóságát.
A búvóhelyről csak három helyen lehet kijönni. Így aztán mindegyik elé kb. 10 cm széles egérfogó ragasztóval megkent kartonlap került. No és a kazánházba is, ahonnan a cső mellett bekerülhetett az egérke. A ragasztó közepén igazi terülj asztalkám volt sajttal, szalonnával, csokis gabonapehellyel, és minden egyébbel, ami egy ilyen jószágot vonzhat. Este meg is került szegényke a kazánházi kartonra ragadva.
Három nap múlva úgy gondoltam, már kidobhatom a tésztákat, és nekieshetek a nagytakarításnak-fertőtlenítésnek. Gyanútlanul húztam ki a tésztáskosarat, ami megzavarta őkelmét a lakmározásban és leszaladt a rácson. Sikítás – no nem a félelemtől, csak a meglepetés ereje hozta ki belőlem. Kosár vissza, szív lelassul, nyugalom és töprengés, hogy hogyan …kerülhetett vissza az egyszer már elpusztult rágcsáló. A ismétlés nem a szövegszerkesztő hibája. Minden kezdődött elölről. A kazánházi egérke nem a tésztás egér volt. Ekkor kezdődött az igazi fogócska. A lényeg, hogy a tanulékony kis állat átugrotta(!!!) az egérragasztós kartont és bebújt a hűtő alá.
Ettől kezdve izgalmas családi programmá vált az egérvadászat. Ültünk a konyhában és lestük az egeret. Megtanultam, hogy hol vannak a hűtőn szellőzők, hogy hol mennek rajta kívül csövek, megtanultam, hogy az egér hogyan mászik függőleges felületen, már tudom, hogy fel tudja mérni a mélységet – hosszas vizsgálódás után úgy döntött, hogy a kb. másfél méter magasság túl nagy neki –, és még egy csomó dolgot, amit eddig nem tudtam az egerekről. Már minden tele volt ragasztóval, a hűtő teteje is. Több órás esti elfoglaltságot jelentett a megfigyelés. Végül szegényke nem tudott ellenállni a csábításnak, és nagyon óvatosan, a hűtő tetején álló virág fedezékéből, nyakát megnyújtva – egy zsiráf is megirigyelhette volna – elkezdett csipegetni a ragasztóról. Aztán kénytelen volt előrébb merészkedni, ahol férjem már rá tudott ütni egy másik ragasztós kartonnal.
Sajnáltam szegénykét! Aranyos volt. És nem tehet róla, hogy az ember egyre nagyobb életteret hódít el tőle. Csak annyit tehetnénk, hogy a lakókörnyezet igényeinek megfelelően élünk valamennyien, alkalmazkodunk egymáshoz. Betartjuk az élni és élni hagyni elvét. Akkor talán az állatoknak is könnyebb lenne egy kicsit.
2007. április 10. Egy kis mitológia: Zeusz és Héra a görög mitológia főistene és istennője. Kik is Ők?
Zeusz (Zευς), olümposzi isten, az istenek és a mindenség királya a görög mitológiában, az ég, a viharok és a villámok ura. Zeusz állt az ókori görög panteon élén, a görög mitológia több istenének és hősének az apja. Óvta az emberek közösségeit, a társadalmi rendet, az oltalomra szoruló idegeneket és a koldusokat, oltalma alatt állt a vendégjog és az esküvel megkötött szerződés, a királyoknak ő adományozta hatalmukat, felügyelt a végzet beteljesedésére és őrizte a világ örök rendjét.
Héra a görög mitológiában Zeusz főisten testvére és felesége, a házasságot és a születést védelmező istennő. Neve feltehetőleg „oltalmazót”, „úrnőt” jelent. A legfőbb istennő, az istenek királynője. Szép, büszke és erényes.
És egy történet a görög mitológiából: Zeusz bolyongásai során, miközben feleséget keresett magának, meglátta szép és büszke nővérét Hérát, aki magányosan sétálgatott. Szerette volna elcsábítani, de tudta, hogy az erényes Héra úgysem állna kötélnek, ezért cselhez folyamodott. Hatalmas zivatart bocsátott a földre, Héra megindult a hegynek fölfelé és menedéket keresve húzódott meg a dúslombú fák alatt. Zeusz csak ezt a pillanatot várta, kakukknak álcázta magát, mint aki bőrig ázott a hirtelen jött zivatarban és reszketve, csapzottan szállt az istennő ölébe. Héra szíve megesett a madáron, köntösébe takarva melengetni kezdte. Ekkor viszont Zeusz hirtelen magára öltötte eredeti alakját és megpróbálta Hérát szeretőjévé tenni, de nővére erélyesen védekezett, s kérte, hogy ne tegye. Zeusz erre ünnepélyesen megfogadta, hogy feleségül veszi és az istenek királynőjévé avatja. Héra elfogadta Zeusz ajánlatát és boldog szerelemben egyesültek.
Zeusz nagyon tisztelte asszonyát, kívánságait teljesítette, sokszor bizalmasan tanácskozott vele és a többi istentől is megkövetelte a feltétlen tiszteletet. Ha Héra belépett az Olümposz termeibe, az isteneknek felállva kellett üdvözölniük. Ennek ellenére Zeusz szívesen nézett más nők után, amit Héra természetesen nem csekély féltékenységgel kísért figyelemmel.
Az istenek házassága sem volt tökéletes, azonban példa lehet a kitartásuk egymás mellett, a problémák megoldása és a tisztelet, amit tanúsítottak egymás iránt.
2007. március 31. Új családtag érkezett! Egy kiskutya! Imádnivaló! Fantasztikus! Öt és fél hetes németjuhász kislány. De a szövegnél többet mondanak a képek. Az elsők a tenyésztőnél , az utazás haza, majd itthon a saját kosárban. Album A picirol. - Album2
2007. március 30. Ha jól tudom, Japánban néhány perc késés után a vasúttársaság kártérítést fizet az utazóknak. No, ha ez nálunk is így lenne, a magyar vasúttársaság jó eséllyel már rég tönkre ment volna.
Ma reggel vonattal mentem dolgozni. Nem aggódtam nagyon, bár illúzióim nem voltak. Ugyan elvben már több új, korszerű vonat is közlekedik a vonalunkon, de én még nem is láttam őket. Arra tehát, hogy a vonat rövid, piszkos és zsúfolt fel voltam készülve. A menetrend nem lenne nagyon rossz, mert két vonatból is választhattam. Az egyikkel bő fél órával munkaidő kezdete előtt beérkeztem volna, a következővel - ha pontos - csak néhány perccel 8 előtt, de még az is belefért. A lustaság győzőtt, így fél hét helyett csak a hetesvonathoz mentem ki. Gyanús volt a tömeg az állomáson. Mivel én is vonattaljártam sokáig, tudtam, hogy a bejárók nagyon pontosan érkeznek, és az az idő még nem jött el.
Nem lepődtem meg aztán azon sem, amikor pár perc múlva megáradt, megduplázódott a tömeg. Megérkeztek a bejárók. Ekkor derült ki, hogy akik már az állomáson vártak, még a fél órával előbbi vonathoz érkeztek. Ami 40 percet késett. Vagyis még a következő vonathoz képest is 10 percet.
Így aztán újra csak bebizonyosodott, hogy a lustaság fél egészség. Ha az elsőhöz megyek, ...
2007. március 20. Lejárt a helyi adók befizetésének határideje. Idézet az az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. Törvényből:
„Az önkormányzati adóhatósághoz teljesítendő befizetések
Általános rendelkezések
Az önkormányzati adóhatóság által nyilvántartott 100 forintot el nem érő adót az adózónak nem kell megfizetnie, és az önkormányzati adóhatóság a 100 forintot el nem érő adó-visszatérítést nem utalja ki, és nem tartja nyilván.
A) Helyi adók
1. Építményadó, telekadó
Az adózónak félévenként, két egyenlő részletben kell az adót
az adóév március 15-éig, illetve
szeptember 15-éig
megfizetnie.
2. Kommunális adó, iparűzési adó
a) A magánszemélynek félévenként, két egyenlő részletben kell az adót
az adóév március 15-éig, illetve
szeptember 15-éig ..."
Az Önkormányzat határozatában március 16-ot jelölt meg. Ez a 2007. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről szóló 4/2006. (IX. 28.) SZMM rendelet szerint – melynek hatálya kiterjed minden közigazgatási szervre és az általuk foglalkoztatott munkavállalókra, közalkalmazottakra, közszolgálati jogviszonyban állókra – pihenőnap. Kíváncsi lennék, hogy melyik naptól kezdve számít az önkormányzat késedelmi kamatot, 16-ától, vagy az első 15-ét követő munkanaptól, március 19-től.
Még mindig helyi adó. Kaptam 5 Ft adóként nyilvántartott pótlék előírást. (Tavaly mindez 1 Ft-ról szólt). Kérdés: mennyibe is kerül egy A4-es papírlap, melyen ez a kötelezés szerepel? Ugye a válasz is, és a kérdés feltételének miértje is egyértelmű.
Sajnos a dolgozóknak – és a munkáltatóknak, akik nem követelik meg – ma nem egyértelmű, hogy a munkájuk jogszabályi hátterét, szabályait ismerjék. Még a közszférában sem! Akkor mit várnak az átlag magyar állampolgártól?
2007. március 12. Nehéz napok vannak mögöttünk, és még jó pár nehéz nap áll előttünk. De a sors néha megkegyelmez. Ma egy kis örömben - nem, nagy örömben - volt részünk. Danikát felvették az áhított gimnázium áhított tagozatára.
A tájékoztatók, és ami fontosabb, a felvételik tapasztalatai alapján olyan iskolába, ahol a gyerekek fontosak! Ahol a két órás szóbeli vizsgáról úgy jött ki a tízéves gyermek, hogy mindössze fél órának érezte. Nem facsaródott ki, annak ellenére, hogy élete első igazi megmérettetésén esett túl.
Mindannyian nagyon büszkék vagyunk rá.
2007. március 4. Amikor úgy döntöttem, hogy a honlapon ismétlődő idézet jelenik meg a fejlécben, nem gondoltam annak szomorú igazságára - "Időnk oly gyorsan elpereg egy perc csupán az élet ..." -, csak annak megkapó szépségére. Ma elsősorban az igazsága jut eszembe. Az élet rövidsége. A percnyi hossz, amely apró, soha meg nem ismételhető, nem ismétlődő pillanatnyi képek, epizódok sora csak. Soha nem ismétlődő, és nem ismételhető. Aztán van, amit egy kicsit mégis megismétlünk. Amit meg lehet. Egészen addig, míg létünk homokórájának utolsó homokszeme le nem pereg. Utána nincs tovább, a képek csak emlékek maradnak. Mint az itt álló néhány kép is, ami életem legkeservesebb pillanataiban a legszebbek egyikére emlékeztet.
Drága Apósom és kedves Sógorom! Köszönöm, hogy megismerhettelek benneteket és egy kis időt veletek tölthettem.
2007. február 25. Ismerős idézet Petőfitől:
"Közbevágott Pató Pál Úr:
'Ej ráérünk arra még!'"
De az utolsó versszakot nem sokan tudják idézni:
"Életét így tengi által;
Bár apái nékie
Mindent oly bőven hagyának,
Soha nincsen semmije.
De ez nem az ő hibája;
Ő magyarnak születék,
S hazájában ősi jelszó:
'Ej, ráérünk arra még!' "
Elgondolkodtató ugye? Ennyit szerettem volna csak írni, azonban a vers sok mindenre igaz, sokféleképp értelmezhető.
Sajnos tegnap még más is eszembe jutott. Nem érünk rá! Egyáltalán nem! Időnk nagyon kevés. Soha nem tudjuk, mikor búcsúzik el tőlünk, a magyarságtól és az élettől is valaki, visszafordíthatatlanul és véglegesen. Még ha nagyon szeret is élni, akkor sem határozhatja meg, mikor jöjjön el a nap. Sokszor olyankor jár le az idő, amikor a legkevésbbé számítunk rá. Hihetetlen, felfoghatatlan és feldolgozhatatlan.
2007. február 23. Egy érdekes régi magyar szó: email.
Idézet Jókai Mór Erdély aranykora című regényéből:
"Kelemen diák szabódni készült, hogy ez rá nézve nagy grácia, hanem azután, hogy megpillantá az elhozott csizmákat, azok rendkívül megtetszettek neki, levén királyzöld szattyánból és kivarrva skófiummal, kétfelől széles arany paszománnyal megcifrázva s fölütve emailos sarkantyúval."
Azt hiszem ebben az egyetlen mondatban több olyan szó is van, ami kikopott már a magyar nyelvből. Legalábbis a mai gyerekek nem is hallották még. De van egy, amit jól ismernek, ez az email. Ha nem is így, hanem kötőjellel: e-mail, ami ma már mindenki számára az elektronikus levelezést jelenti.
Az eredeti jelentése, melyben Jókai is használta: zománc, és emájl-nak kell ejteni.
2007. február 17. Végre nem csak képeken és lakásban vannak virágok. Reggel a kisfiam felfedezte, hogy a krókuszok nem csak kidugták kis fejecskéiket a földből, de gyönyörű virágaikat is kinyitották.
Igen rég nem jártam már körbe az udvart arra figyelve, hogy mivel lep meg a természet. Most megtettem. A krókuszok mellet hóvirágok csoportjai is megjelentek. Sorra ébrednek a természet szépségei. Nagyon szép a világ, amikor a tavasz közeleg. Mosolyt csal az emberek arcára.
2007. február 11. Az elmúlt héten sok mindenre rácsodálkoztam. Többször mondták már nekem, hogy naív vagyok, de nehezen hittem el, hogy ennyire. Mi is történt?
Hétfő: előzmény: Karácsonykor az egyik fotós cégnél fényképezőgép vásárlás mellé kaptunk egy bónt, ami digitális felvételek kidolgozására szólt. Nem szoktunk fényképet csináltatni belőlük, de ha már ajándékként kaptuk, elveszni nem hagytuk. Neten az ár: 29 Ft/db. A bónon rajta volt, hogy netes kidolgozásra nem érvényes. Nem baj, bevittük a felvételeket az üzletbe, ott a darabár 50 Ft. Mindegy, annyival kevesebb képet csináltatunk - gondoltuk.
A meglepetés aztán akkor ért, amikor a képekért mentünk. A számlán 90Ft/db. szerepelt. A miértre a válsz: a bónra a kidolgozás ennyibe kerül - igaz, ez sehol nem volt feltüntetve. Abban a pillanatban lett igazam, amikor a vásárlók könyvét kértem. SŐT, akkor még elnézést us kértek.
Csütörtök: előzmény: Egy éve vásároltunk egy mobiltelefont. A garancia a garancialevél szerint egy év, a gyártó ugyanakkor két évet ad. Hogy is van ez? A kereskedő nem érvényesíti a kedvezőbb feltételeket a fogyasztó felé? Persze ez csak a hab a torán. Ugyanis a telefon még az egy éves garancián belül ment tönkre. Visszavittük javítani. Visszakaptuk. Hogy mit csináltak vele, nem lehetett elolvasni a munkalapon. A lényeg, a telefon alig két héttel később ugyanazt a hibát produkálta. Az üzletben kifogásolták, hogy miért nem rendszeres hibát produkál a kütyü? Hát ilyet még nem hallottam.
De ennél jobbat már csak egy netes szolgáltató produkált. Megvettünk egy domain-t, társzolgáltatással, e-mail címekkel együtt. Az e-mail címekhez kérték a kezdő jelszót. Már ez is meglepett, mert azt általában generálni szokták. De ilyen még lehet.
A csúcs az volt, amikor kérdésünkre közölték a jelszómódosítás mikéntjét: küldjük el az új jelszót az e-mail címekhez és majd ők beállítják. Természetesen a legnagyobb titoktartás mellet!
Lehet, hogy ők még nem hallottak levéltitokról?
2007. február 3. Gyorsan repülnek az évek. Tegnap volt a Kisfiam iskolai karneválja. Kishuszárként az évfolyamtársaival csárdást táncoltak nyitótáncként.
De hiszen csak tegnap volt, amikor én voltam egy kishuszár párja, mint mosolygós Magyarlány!!!
2006. augusztus 21. Munkába indulunk. A város szélén körforgalom van - szerencsére. Elõtte mindig csaknem meg kell állni. Férjem lassít. A szervízlámpa kigyullad, majd pillanatokkal késõbb az autó is. A szó szoros értelmében. Öröm az ürömben: kellemes meglepetés, hogy szinte azonnal többen is megállnak a segítségüket felajánlva. Tûzoltók, rendõrség.... az autó totálkárossá ég.
Marad: a garanciális ügyintézés, hiszen az autó másfél évet élt. Ma 2006. október 5-e van. Garanciában még mindig csak egy bérautót kaptunk, hogy mi lesz a sajátunkkal, még mindig nem derült ki.