2008. július 30. Ma megint gazdagabb lettem. Eredetileg két növénnyel, de az üzletkötés kapcsán egy kedves, szimpatikus házaspár ismeretségével is gazdagodtam.
Néhány hónapja akadtam a Vaterára, utána nemsokára a Teszvesz-re. Aki nem ismeri: annyit kell tudni róluk, hogy mindkettő internetes piactér. Nagyon érdekesek. Ha vásárolni nem is akarok, akkor is szívesen böngészek rajtuk. Rengeteg érdekes dolgot lehet találni. A szeméttől, kacattól, az igazán értékes, gyönyörű dolgokig mindent. 1 forinttól több tízmillióig, a papírlaptól, egyetlen ceruzától a nagyértékű ingatlanig minden akad rajta. Nagyon jó. Ami az egyik embernek haszontalan, kidobásra ítélt ócskaság, a másiknak lehet, hogy nagy értéket képvisel. Én azóta, hogy rájuk találtam, többször vásároltam már. Most két bambuszt. Többnyire postán, esetleg budapesti vagy környéki személyes átvétellel.
A szabadságunk alatt a kertet próbáltuk egy kicsit rendbetenni. Azt hiszem elég nagy sikerrel. Legalábbis nekünk nagyon tetszik. Miután elkészült a hátsó terasz a szerszám és fatárolóval, a sziklakert, és a fűszernövénykertem, többször kiültünk már. Nagyon jó ott. Néztük az "erdőt", az udvarunkat. Az egyik sarokban a kerítés mellől valami még nagyon hiányzott a pampafű mellől. Mit tegyünk oda? Bambuszt! pattant ki az isteni szikra. Nosza, irány az internet. Hol lehet kapni és mennyiért? Sok nézelődés után a teszveszen kötöttem ki. Ott találtam egy eladót szép bambuszokkal. Így aztán az üzlet megköttetett. Ma metünk a növényekért. És akkor jöttek a meglepetések. A növények óriásiak és gyönyörűek. Pár perc után kiderült, hogy a házaspár is tüneményes. Jót beszélgettünk. Növényekről, környezetről, szélkerékről ... .
Én elfogult vagyok a nettel kapcsolatban, de ennek ellenére még mindig meglep, hogy mennyire más az ország, mint ami a látszik. Kedves, mosolygós, szimpatikus emberek lakják. Nem találkoztam még egyik piactéren sem olyannal, aki más lett volna. Vagy talán a netes adás-vétel válogat? Vagy a net? Mindenki válaszolja meg magának. Én próbálom azt hinni, hogy az olyan emberek vannak többen, mint akikkel ma is megismerkedtem. Persze, lehet, hogy tényleg csak a net válogat.
2008. július 26. Az egyik legkülönösebb dolog az idő. A filozófusok és a tudósok is sokat foglalkoztak vele. De az átlagember is időről-időre elgondolkozik rajta. Most éppen rajtam a sor.
Furcsa dolog az idő. Hol cammog, hol rohan. Előfordult már biztos mással is, hogy nagyon-nagyon várt valamilyen eseményre, ami még borzasztó távolinak tűnt, aztán egyszer csak azt vette észre, hogy már nem is napokkal-hetekkel-hónapokkal, de akár évekkel is utána vagyunk. És mintha csak tegnap lett volna, ugyanakkor, akár ezer éve! Most éppen a szabadságom utolsó napjait töltöm. Az elmúlt napok úgy rohantak, hogy szinte bele lehetett szédülni. Igaz, nem unatkoztunk. Nyaralni nem voltunk az idén, csak kirándulni két napot, a többi időt itthon töltöttük, de isteni volt. Az is igaz, hogy az idő nagy részében dolgoztunk, de milyen élvezet volt! Rendeztük az udvart, barkácsoltunk. És nagyon élveztük. Két képet is felteszek az egyik kreátumunkról, hátha valaki ötletet tud meríteni belőle.
Nem tudom, más hogy van vele, de a kertes házban, bármekkora is legyen az, soha nincs elég hely. Általában a tüzifa és a szerszámok okozzák a legtöbb gondot. No meg a kerti bútor. A különböző, boltban kapható tárolók elképesztően drágák, és fantáziátlanok. Mi olcsó és mutatós megoldást kerestünk.
A házilag készített tároló alkaltrészei olcsón bezserezhetők bármelyik barkácsáruházban. Néhány vadászkerítés elem, néhány tetőléc, egy köteg nádszövet mellett a MÉH-ben vásárolt, kiselejtezett tárolókocsik két ajtója kellett csak hozzá. (Ez utóbbit először bambuszroló helyettesítette.) A tároló "falait" a tetőlécre szögezett vadászkerítés adta. Összefogni szintén tetőléc fogja őket. Az ajtó a tárolókocsi ajtaja nádszövettel burkolva. Zárként két szép faág szolgál, lenmadzaggal összefogva. A fát lenolajjal kezeltük le. Hangulatos lett nagyon. A végeredményről holnap készítek képeket, és felteszem azokat is. És ami igazán fontos, mi készítettük, saját ötlettől vezérelve, ami külön elégedettséggel tölt el.
A munka után aztán jöhetett a pihenés. Bécsbe kirándultunk. Pontosabban a schönbrunn-i állatkertbe. Érdekes volt nagyon. Szinte minden évben elmegyünk a budapesti állatkertbe, de a bécsiben most voltunk először. Teljesen különböző két hely, de nem tudom megmondani, melyik tetszik jobban. A budapesti talán rendezettebb, látogatóbarátabb, azonban Schönbrunnban külön élmény a természetesség hatása. Nem annyira "karbantartott", mint a magyar. Nem olyan szépen nyírt a fű, nincsenek rendezett virágágyak. Ugyanakkor a farkasok a domboldal eredeti, vad részén, szinte szabadon élnek.
Persze a fő látványosság volt az igazi vonzerő nekünk is. Ő Fu Long, a 11 hónapos kispanda. Hát, mit mondjak. Nem is tudom. Napokat lehetne eltölteni mellette. Alapból gyönyörű állat. A természet különlegesen szépet és aranyosat alkotott a pandákkal. De látni őt, ahogy mozog, vagy csak lustálkodik a fa tetején, az maga a csoda! A szülők talán még szebbek, mint a kölyök. Fantasztikusak! Látni kell Őket!
Persze csodákat nem csak a természet képes alkotni. Egyik barátunk is ezt teszi nap mint nap. Ő veteránautókat restaurál. Tegnap egy kis kiállítás keretében mutatott be néhányat az elkészült járművekből. Mindegyik darab maga az ember alkotta csoda. Gyönyörűek, kényelmesek, és megbízhatóak. A Mercedes mindig a kedvenceim közé tartozott, de tegnap egy Jaruár E-Type-ba szerettem bele! Ezek között az autók között egy egészen más világban érzi magát az ember. Egy békebeli, szép, lassabb, nyugodtabb világban. Egy szebb világban!
Szép napot kívánok mindenkinek!
2008. július 14. Szabadságon vagyunk. És ez nagyon jó. A legjobb programot választottuk. Itthon töltjük az időnket. Igaz, sok-sok munkával, de nagyon jó ... lenne, ha... . A legyek nem lennének.
Egy kisvárosban természetes ma még az állattartás? Nem tudom. Nálunk mindenesetre vannak előírások, hogy hol lehet, és hol nem állatot tartani. Anno, évekkel ezelőtt szinte az egész környék aláírta a levelet (3 A4-es oldal volt tele aláírással), amiben kértük annak a városrésznek az átminősítését, ahol lakunk. Senki nem tart állatot. És soha nem is akar. Rendezett, nyugodt környezetet szerettünk volna. Az önkormányzat talán nem is reagált rá!
Aztán kiadtak egy építési engedélyt egy családnak, aki állatot tart. Szerencsétlenségünkre pont a szomszédunkban. Ez talán még nem is lenne olyan nagy baj, ha a hatóságok nem állnának meg az engedélyezésnél, hanem esetleg ellenőriznék is, hogy betartják-e az előírásokat. Mert itt ugyan nem tartják be. Az állatok nemhogy embertelen, de még állathoz sem méltó körülmények között élnek. A trágyát az udvaron halmozzák fel. Aztán jönnek a szagok, és a legyek. Hiába a rendezett udvar, a kertes ház, meg kell gondolni, hogy mit csinálunk ott. Múlt hét végén megkíséreltünk barátainkkal és a családdal grillezni kint. Nagyon jól sikerült volna, ha nem kellett volna mindenkinek egy légycsapót is a kezébe nyomni.
Mindent kipróbáltunk. Nincs az a szuper légyirtó, ami képes lenne elüldözni őket. A legkülönbözőbb légyfogókkal barrikádoztuk el az udvart, de a siker csak látszólagos. Rengeteg legyet megfognak, de mindig van utánpótlás. És ami a legbosszantóbb, hogy azt is meg kell gondolni, hogy az ablakot ki érdemes-e nyitni, vagy jobb légymentesen megfulladni.
Pár mondat, amit a legyekről találtam az interneten:
"A házi legyek táplálkozásuk miatt élelmiszereink rendszeres látogatói (vizitorok). A különféle bomló szerves anyagokat (pl. trágyát, ürüléket, szemetet) nemcsak peterakás, hanem táplálkozás és folyadékpótlás céljából is felkeresik.
Ennek következtében testfelületükre, vagy bélcsatornájukba kórokozó (patogén) mikroorganizmusok kerülhetnek, amelyekkel az élelmiszereket szennyezhetik, ezek elfogyasztásától viszont az ember megbetegedhet és gyomor-, béltünetekkel járó (enterális) fertőzés alakulhat ki. ...
A kórokozók a légy lábán, testén, szárnyain, szívókáján tapadnak meg, néhány órán át életben maradnak, majd onnan lesodródva fertőzhetik az élelmiszereket. A felszedett kórokozók szétszórását segíti elő a házi légy azon szokása, hogy testét és lábait jóllakott állapotban rendszeresen tisztogatja, így lesöpri az azokra tapadt anyagokat.
A kórokozók a rovar tápcsatornájába is bekerülhetnek, azon változatlanul áthaladnak, ott elszaporodhatnak, sőt sokáig élhetnek (pl. döglött légyben még napok múlva is ki lehetett a kórokozókat mutatni). A tápcsatornába jutott kórokozók részben a szanaszét elhelyezett ürülékükkel, részben táplálkozásuk alkalmával jutnak a külvilágra. Szájszervük miatt nyálukat, illetve hányadékukat használják fel a szilárd táplálék felpuhításához, ezért az élelmiszerek szennyezése vagy fertőzése igen gyakori.
A trágya „légytermelése” attól függ, hogy az azt ürítő állat mivel táplálkozott. Ezért a sertés és az abrakolt ló trágyája légytenyészés céljára jobb a legeltetettnél. 1 kg friss sertéstrágya 3000 légy tenyészésére elegendő. 100 sertés trágyája naponta elméletileg közel 7 millió légy fejlődését teszi lehetővé."
2008. június 13. Az emberségről kutyák kapcsán. A hét elején olvastam valamelyik hírportálon egy cikket az állategészségügyről. Konklúziója az volt, hogy a humánegészségüggyel ellentétben az jól működik, „emberséges”. Akkor nem írtam róla, de sajnos aktuálissá vált. Az öreg kutyusunk tegnapelőtt, mire hazaértünk rosszul lett. Az állatorvos szerint valamilyen agyi betegség, de bizakodó a doktorúr. A kutyus az elmúlt két napban úgy tűnik tényleg javult.
Az állategészségügyről: már írtam egyszer, hogy ha az emberorvosaink olyanok lennének, mint az állatorvosunk, sokkal szebb lenne a világ. Ez most megint igazolódott. Ugyanezt fogalmazta meg annak a cikknek az írója, amit az indexen olvastam ebben a témában. Annyival írt mást, hogy neki nem csak az orvossal volt tapasztalata, hanem az állatkórházzal is. A történetéből levonta ugyanazt a következtetést, mint én, és még annyit, hogy mivel az állatgyógyászat nem a nagy közösből finanszírozott szolgáltatás, ezért gazdaságosnak és tisztességesnek kell lennie, megfizethetőnek és minőséginek, ahhoz, hogy működjön. És láss csodát: működik, mégpedig jól. Az index cikke: Kutya akarok lenni
És most a saját történet. Tegnapelőtt az autóból kiszállva azonnal hallottam, hogy valami baj van. Az egyik németjuhász – nem tudtam melyik, mert ilyen hangot még egyiktől sem hallottam – nagyon sírt. Megijedtem, azt hittem valami baj történt vele. (Szét vannak szegények már három hete választva, mivel a szuka tüzel.) Csak nem beszorult valahová? Gyorsan mentem, hogy megnézzem. A garázs előtt feküdt a puli, mint máskor is. A németjuhászoknál semmi rendkívülit nem láttam. Szóltam a pulinak, menjen a helyére. Abban a pillanatban abbamaradt a sírás. Sajnos azonban a puli nem ment a helyére. Feláll, és azonnal elesett. Azonnal kiderült, hogy a sírás vészjelzés volt a juszuktól, hogy jöjjön már valaki segítsen a pulinak! Pedig külön élnek, csak a kennelkerítésen át találkoznak egymással. Soha nem voltak igazi jó barátok. Az udvaron zajló munkák miatt most nem is látják egymást. Ők mégis figyelnek egymásra! „Fáj” nekik, ha a másiknak baja van! És nem „mennek el mellette”. Az embereknél ez miért nem működik? Sokkal szebb lehetne a világ!
És most a kutyákról. Amikor terhes volt a lánykutyánk, elolvastam több cikket, fórumot a kutyák tenyésztéséről. Az egyik fórumon elég csúnya vita folyt arról, hogy mit tehet-tegyen egy olyan kutyagazda, aki nem kutyatenyésztő. Sok elítélő hozzászólás érkezett az egyik gazdával szemben, aki nem akarta ivartalaníttatni a kutyáját. Mi sem akarjuk, bár kiskutyákat sem szeretnénk többet. Meggyőződésem, hogy a természet dolgába durván beavatkozni nem szabad. A kutyák ivarszervei sem csak a szaporodásért felelnek. Az ivartalanítás – szerintem – felboríthatja a kutya szervezetét. Nemkívánatos hatásai közül a hízékonyság bizonyított. Felelős kutyagazdiként így meg kell oldani a problémát máshogy. Ha kutyapárt vállaltunk – megygyőződésem, hogy a kutyának is kell társ – akkor azzal azt is felvállaltuk, hogy az etetésen-itatások-foglalkozáson kívül az ilyen gondokra is találunk megoldást. Mi a szétválasztást oldottuk meg, ha nem is könnyű az sem, de vele jár.
Az öreg kutyánk mint már írtas szerdán rosszul lett. Nagyon keserves állapotban volt-van. Mit lehet tenni? Sokan egyértelműen azt mondják, el kell altatni! Én nem tudom ezt az álláspontot osztani. Joga van az élethez, és kötelességünk gondoskodni róla. 15 éven keresztül „dolgozott”, őrizte a házat, vigyázott ránk, szeretett minket. Itt az ideje, hogy most pihenjen egy kicsit. Ha beteg, mindent meg kell tenni érte, hogy meggyógyulhasson, békében leélhesse az életét. Ő nem tudja megmondani, hogy akar-e élni. Ő nem ismeri az eutanázia fogalmát. Szerintem amíg a viselkedése azt támasztja alá, és az állatorvos azt mondja, hogy fájdalmai nincsenek, fel kell vállalni azokat a feladatokat amiket az ápolása ró ránk. Ha valaki, hát a hűséges társ megérdemli. Nem mindig a legkönnyebb út a jó út. Mi a nehezebbet, de meggyőződésem szerint a tisztességesebbet választottuk. Mindent megteszünk érte. Akkor is, ha öreg, akkor is, ha beteg! Megérdemli!!!
Főoldal
2008. június 8. Nem tudom miért éppen Alberto Moravia A figyelem című könyvét vettem le a könyvespolcról legutóbb. Nem tudom megmondani miként választom ki az olvasnivalómat, vegyes a paletta, amiről válogatok. Csak egy biztos, olvasnivaló nélkül nem tudok létezni.
A vegyes palettába a ponyvától a klasszikus irodalomig minden belefér. Azt hiszem a válogatást a lelkiállapotom, fáradtságom határozza meg. Azt figyeltem csak meg eddig, hogy ősszel kezdem előszedegetni a húzósabb könyveket, a klasszikusokat, a nyár általában a krimiké, a szórakoztató irodalomé. De örök szabály nincsen, csak annyi, hogy olvasni kell!
A napokban olvastam ki Moravia fenti könyvét. Nem tudom igazán mennyire tetszett. Igen vegyes érzelmeket váltott ki belőlem. De! Egy-egy könyv kapcsán az ember akaratlanul is magába néz, elragadja a könyv, beleképzeli magát a szereplők helyébe, az események sodrába. Ez a könyv azonban mást váltott ki! Megpróbáltam lefordítani magamra, a saját életemre. Érdekes, és elgondolkodtató eredményre vezetett a gondolatsor! Én is, mint a XX-XXI. Század bármely átlagembere figyelmetlen vagyok.
Hogyan élünk egymás mellett, mennyire figyelünk egymásra, mennyire vagyunk hitelesek? Nehéz kérdések. Én ezzel együtt szerencsés vagyok. Nálunk még szokás beszélgetni a családban. Megbeszélni, mi történt aznap, mit olvasunk, milyen gondolatokat váltanak ki belőlünk a hallott hírek, a körülöttünk zajló események. De vajon ez elég? Vajon mit jelent a figyelem? Mit jelent a hitelesség? Azt hiszem, ezekre a kérdésekre Moravia sem ad egyértelmű választ, így jobb, ha én sem akarom!
2008. május 26. Kisfiam az elmúlt három napot kerékpártúrán töltötte az iskolájával. Örültem neki. A lomha, duci fiamból egy iskolaév alatt jó kiállású, talpraesett gyermek lett. Pedig mennyit aggódtunk kezdetben.
Az első néhány hét nagyon nehéz volt. A következő hónapok könnyebbek, de akadtak problémák, aztán a második félév már nem a beilleszkedésről, a változásokról szólt. Az iskolaváltás kicserélte a gyermekemet. Ugyan nem lesz kitűnő tanuló, mint otthon volt, viszont feltalálja magát a legkülönbözőbb helyzetekben is. Már szinte teljesen önálló. Nagyon büszke vagyok rá!
Az elmúlt három napot kerékpártúrán töltötte. Nem azért aggódtam, mint általában szokás, nem az épségét féltettem, nem is attól féltem, éhes-szomjas-e a fiú. Az adott okot az aggodalomra, hogy két évvel ezelőtt elment az iskolával táborba, szerintem jó körülmények közé. Faházak, ágyak, zuhanyozó, étkező, táborhoz képest „teljes összkomfort”. Mikor hazajött mégis azt mondta, soha többé nem megy táborba, mert ilyen körülményeket nem lehet kibírni! Most sátorral mentek, kempingbe. Napi 30-40 km kerekezéssel. Szóval aggódtam.
Amikor első este telefonált és mesélt, egy kicsit reménykedtem, amikor hazajött, már boldog voltam. Kezd ráérezni a társakkal közös, iskolai programok ízére! Élvezte a túrát. És mindez, azt hiszem elsősorban a testnevelő tanárnak köszönhető, akinek a gyerekek a fontosak. Csodákra képes. És mindez nem elég! A Tanárúrnak jutott eszébe, hogy rákérdezzen a fiamra - mivel a vonat megállt nálunk is -, hogy nem lenne célszerűbb leszállnia itthon, minek bemenni Pestre? És Dani csak egy a több mint ötven közül! Tanárúrnak mégis az eszébe jutott, mégis figyelt rá! Köszönjük szépen! Bárcsak sokan lennének hasonlóak a pedagógusok között! Más lenne a világ!
2008. május 20. Murphy, reklámok, edzés.
Murphy egy pemecs! Jövő héten kezdjük a munkát – térkövezés a kennelben – az udvaron. Most nem jelent problémát a két kutya szétválasztása, de hétvégétől igen. Erre a kislány ma elkezdett tüzelni. Ami ugye legalább két hét! No, sebaj, majd valahogy megoldjuk! Murphy soha nem megy szabadságra!
Az állatorvosunkkal beszélgettünk már többször is a környezetvédelemről, hulladékgyűjtésről, a szelektív hulladékgyűjtés problémáiról. Nagyon sok ember tartja magát környezetvédőnek. Sok van közöttük, akár egészen magas polcon is, aki beszél, demonstrál, de vajon hányan tesznek is érte valamit? Mindez ma egy Spar feliratú esernyőről jutott eszembe. Hogy miért?
Az üzletek egy része a mai napig gondoskodik arról –Magyarországon egyenlőre többnyire nylonszatyorral – hogy a vásárlók a nagyobb menniységű árut el tudják vinni a pénztártól többé kevésbé kényelmesen. Ezt – mivel a bevásárlókosarak, a régi kedves vesszőkosarak kora lejárt – én legalábbis el is várom. Persze az igazi az lenne, ha újrahasznosítható/ott papírzacskóba kerülhetne a bevásárolt holmi. De ez még hagyján, nem vagyunk kellően környezettudatosak. Az azonban már erőteljesen bosszantó, ha a feliratozott reklámtáskáért fizetni kell. No ezt nem vagyok hajlandó megtenni, csak teljesen kilátástalan helyzetben, abszolút végszükség esetén. Ha a szatyron nincs reklám, akkor nincs probléma. De általában a reklámozónak kell megfizetni a reklámhordozót, az egyetlen ellentétes eset a gyanútlan vásárló, aki még fizet is azért, hogy reklámember váljon belőle. Ennyire nem tudatos a magyar vásárló? Vagy ez vajon máshol is így van? Ha igen, akkor nagyon elkeserítő!
2008. május 19. Gondolatok egy esküvő kapcsán.
Szombaton esküvőn voltunk. Az unokaöcsém nősült meg. Nagyon aranyosak voltak! Közben elnézegettem a társaságot, no és persze a fiatalokat is. Aztán másnap visszagondolva sok minden eszembe jutott. Többek között a boldogság körül forogtak a gondolataim. Azt hiszem a kék madár mindenkit foglalkoztat, de eredményre, stabil receptre senki sem lel. Persze sok év tapasztalata alapján lehet megállapításokat tenni, amik aztán más szemében vagy helytállók vagy nem, de legalább talán elgondolkodtatók.
Az életem sok vargabetű után került egyenesbe. Soha nem tudtam és nem is akartam beletörődni abba, hogy boldogság – mégpedig állandó állapotként – nélkül kelljen leélni az életet. Merthogy pillanatokra bárki bármikor képes boldog lenni. Tettem is azért érte. Kerestem a társamat, a munkahelyemet, a tevékenységeket, amik a megfelelő útra vezethetnek. És megtaláltam. Hogyan? Nem tudom.
Azt hiszem a boldogság mindenkiben benne lakozik. Állandóan. Csak hogy ezt megérezzük-e, együtt tudunk-e vele élni, az változik emberről-emberre. Minden éremnek két oldala van. HA a jót vesszük észre, he nem akarunk elérhetetlen dolgokat, akkor máris közelebb kerültünk egy idilli állapothoz. Persze ez még kevés. El kell dönteni, meg kell érezni, hogy ehhez elegek vagyunk-e egyedül. Van aki igen. Én nem. Nekem kellett hozzá két fiú. A férjem és a gyermekem. Velük teljes a világ. Figyelnek rám. Remélem én is megteszem ugyanezt annyira, hogy Ők is boldogok lehetnek!
Persze vannak hullámvölgyek. Mindenkivel előfordul. Valami nem úgy sikerül, ahogy szerettük volna. A munkahelyen vagy a családban nem mindig és mindenben lehet egyetértés. De meg kell oldani! Mi fontosabb? Az a dolog, ami a konfliktus alapja vagy a kapcsolat? A munkahelyemen a probléma megoldása, otthon a kapcsolat. Minden nélkül megvagyok, de a fiúk szomorúsága-fáradtsága-rosszkedve engem is boldogtalanná tesz.
Mi a boldogság? Nem tudom. Nekem a meleg családi légkör, a mosoly, ha egymásra nézünk, a kisfiam ölelő keze, a férjem békés, nyugodt tekintete. A megértés, a gondoskodás! A problémák, amiket együtt kell megoldani. A kihívások, hiszen akkor van miért élni. És a legnagyobb kihívás éppen az, hogy jó legyen élni, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben. Ez pedig egyedül nem megy - legalábbis nekem nem megy.
2008. május 13. A plusz kilók könnyen jönnek, és nagyon nehezen mennek, ha egyáltalán… .
A nagyon vékony kislányból gimnazista koromra kellően kerek töltött galamb lettem. Aztán jött az érettségi és a plusz kilók szerencsére gyorsan eltűntek (nem egyértelműen az érettségihez kapcsolódva, de akkor.) Nem is volt aztán különösebb problémám sokáig – talán a szülés utáni egy évet kivéve, de az nem csoda –, de most az elmúlt két évben szinte egyik pillanatról a másikra jöttek a felesleges kilók. Igaz, szeretek finomakat enni, és imádom a csokoládét. Valahogy úgy, mint Gombóc Artúr. No meg a finom sütiket. És a fagyit. És úgy általában mindent, ami édes és hízlal. És persze mindezt mértéktelenül! Mit lehet ilyenkor tenni? Fogyókúrázni kell!
No, itt kezdődtek az igazi bajok. Tavaly megpróbáltam fogyókúrázni. Átmeneti siker után remekül ment a hízás! Az eredmény két hét tömény szenvedés után vagy öt plusz kiló. A kolléganők isteni fogyókúra recepteket ismernek. A környezetemben sokan sok mindent kipróbáltak, de a tartós siker nem jellemző.
Néhány évvel ezelőtt az egyik ismeretterjesztő csatornán volt egy műsor, amiben egy orvos a különböző zöldségek-gyümölcsök hatásáról beszélt. Ebben hangzott el, hogy egy paradicsomból és retekből készült turmixxal reggelire meg lehet szabadulni a has és csípő táján lerakódott zsírpárnáktól. Akkor ki is próbáltam, de ugye a reggeli a legfontosabb étkezés, így a turmix után természetesen megettem a szokásos szendvicset is. Eredménye a dolognak akkor nem is volt. No, gondoltam, akkor most egy újabb próba. De már tisztességesebb módon. Reggeli a fenti turmix! Szendvics nélkül! Nasi gyümölcs, a csoki átmeneti tiltólistára került. No azért nem teljesen! Ha nagyon kell, akkor azért most is bekapok egy-egy kockát, de hol van az a táblában mért mennyiséghez! Bár próbálom magam visszafogni, de azért azt eszek, amit megkívánok. No és persze megpróbálok mértéket tartani. Előírások nélkül! Az eredmény kb két hét alatt 3 kg, és tényleg a megadott területek párnácskáiból! És nem szenvedtem!
Garancia természetesen nincs, de nekem bejött. Ha csak egyvalakinek sikerül is segítenem, már megérte leírni!
Főoldal
2008. április 30. Nagyon sok dolog történhetett az elmúlt néhány hétben. Szinte alig akadt nap, amikor meg ne akadt volna a szemem valamin amiről érdemes lett volna írni. De a kutyusok mellett nem volt rá kedvem, nem jutottam el addig, hogy le is írjam. De majd most…
Az előző angolóra házi feladata az volt, hogy írjunk a kedvenc helyünkről a városban. A gondok nem a fordításnál kezdődtek. Magyarul sem tudtam kedvenc helyet választani. Szerencsések vagyunk Budapesttel, hiszen káprázatosan szép város volt és lehetne is! Persze, tudom, a pénz… . Nincs pénze sem az országnak, sem a fővárosnak, a kerületeknek, és az embereknek sincs. Nem jut a felújításokra, karbantartásra. Merthogy az kellene. De azért pénz nélkül is oly sokat lehetne tenni azért, hogy hajdani szépségéből megőrizzünk-visszahozzunk egy kicsit!
Piszkosak az utcák. Ha mindenki csak a saját környezetét tartaná rendben, előbb-utóbb sokkal jobb lehetne a helyzet. A szépre könnyebb vigyázni! Nem sokon múlik. Sem pénz, sem nagy erőfeszítés és még csak sok idő sem kell hozzá. Persze egyéb is van.
A Budai várnegyed az UNESCO Világörökség listájában is szerepel. A program célja az emberiség kulturális és természeti örökségének védelme, azok nyilvántartásba vétele. A magyarországi helyszínek közül elsőként a Duna-part látképe és a budai várnegyed került a listára 1987-ben. Hazafelé a Lánchídon szoktunk átmenni Pestről Budára. Ilyenkor ez a látvány tárul elénk. Gyönyörű! A várra felnézni mindig más, mindig csoda. De ezen is tudunk azért nagyot rontani! Hónapokkal ezelőtt vettem észre az egyik kiállítás óriásplakátját a vár dunai homlokzatára kitéve! Legnagyobb döbbenetemre már kettő is van rajta! Fontos a reklám. A jó marketing „csodákra” képes! No de nem lenne szabad, hogy ennyire messzire menjünk érte! Nehezen tudom elképzelni, hogy annyi látogatót becsábítanak ezek a förmedvények, ami ellensúlyozni képes a vár látványát ért arculcsapást!
2008. március 30. Sok-sok új kép, sok-sok kiskutyáról....
2008. március 9. Csak képek. Itt és albumban.
2008. március 6. Töredelmesen be kell vallani, hogy kutyát tartani - különösen tizenegyet - nem könnyű mulatság! De mulatság! Minden nap megmosolyogtatnak valami újdonsággal.
Minden nap történik valami izgalmas, vagy elgondolkodtató, de mire ideérek, nincs erőm írni semmit. Minden gondolatom a kölykök körül forog. Na meg a nagy kutyák körül. Már többször megfogadtam, hogy kutyabőr lesz belőlük, mert szinte minden napra gondoskodnak valami tennivalóról. El sem hinném, ha nem tapasztaltam volna, hogy egy garázs plafonjára, felső polcaira mi mindent lehet felpakolni. Ugyanis a kutyáink szerint még mindig nem elég nagy a rend. Minden nap találnak valami elrendezni valót. Mi pedig megpróbáljuk menteni, ami menthető. Szinte hihetetlen, hogy a fúróbetét, vagy a felmosófa milyen finom, jó játék! Legalábbis a kutyák szerint.
Aztán amikor leszidjuk őket, úgy néznek ránk a boci szemeikkel, hogy minden harag elszáll! Hát ilyen egy gazdi sorsa. No és a picik olyan aranyosak, hogy mindent feledtetnek. Egy kicsit másnak is megszépíti talán a napját néhány kép róluk.
A második hét
2008. február 23. Ma a szöveg helyett beszéljenek a képek. Többen keresték ma a kiskutyák képeit. Készítettem hát belőlük egy albumot.
Azt azért el kell mondani, hogy a szülés és a gyermekágy a kutyáknál sem igazán szép látvány. A képeken nem módosítottam sehol, így aztán azok nem mindenhol igazán gusztusosak. De a kutytusokat tessék nézni, az mindent feledtet! Album a kiskutyák elso öt napjáról Hatodik nap
2008. február 21. Minden nap, kishíján minden pillanat a kiskutyákkal tartogat valami megmosolyogni valót. El sem tudtam képzelni, hogy egynaposan egy kutyus már ugat. Pedig így van.
A napjaim jórészt a kutyák jegyében telnek. Ha minden igaz, két kislányunk és hat kisfiunk van. Nagyon jó kiskutyák. Szinte egész nap csendben vannak. Már tudom, hogy ha felhangzik a "sziréna", akkor sincs baj, csak a mamakutya megmozdult. Olyankor egyszerre, kórusban, fülsiketítő erővel kezdenek a kicsik sírni. A mama aztán elhelyezkedik, és megindul a menet az anyuka felé. Persze mindez erőteljes hangok kíséretében. Az egyik pici lány szinte nyávog. Aztán van egy "zoknis" kisfiú, aki ugat. Igen. Egyértelműen, jól kivehetően ugat. Egyszerűen káprázatosak. És napról napra szemmel láthatóan nagyobbak. Miattuk talán kevésbbé kell aggódni, mint a nagyok miatt. Édesanyám az öreg puli miatt aggódik. Hogy éli meg szegény, hogy ki kellett költöznie a garázsból? Úgy látjuk, Ő vette a legkönnyebben, bár tény, hogy sokat foglalkozunk vele. Az anyuka miatt azért aggódom, mert egy pillanatra nem hagyja ott a kölykeit. Eszik, ha odateszem az ennivalót a szájához, iszik, ha az edényt odaviszem. A legnagyobb fejtörést az apakutya okozza. Ő teljesen lelkibeteg. Pedig bemehetne a családjához. Pedig sokszor kimegyek hozzá játszani. Ennek ellenére nem eszik, nem csinál mást, csak szomorkodik. Hogy értessem meg vele, hogy Ő ugyanaz a kedvenc marad, aki volt, és ez csak átmeneti állapot?
2008. február 19. Hát megérkeztek! Nyolcan (egyenlőre? az anyukára tekintettel remélem többen nem lesznek!) Elképesztően aranyosak! Persze nem ment simán ez a nap sem, legalábbis nekem. Ugyanis Murphy soha nem megy szabadságra.
Már jó időben megmondtam, hogy ha a kutyusok megszületnek itthon maradok szabin. Nem is lett volna semmi baj, ha nem éppen ma lett volna a cég minőségbiztosítási rendszerének külső auditja. Az ISO-ért pedig az igazgatóságunkon én vagyok a felelős. Azt mondtam még tegnap, hogy az audit sem fog érdekelni, ha Héra szül. Este még úgy tűnt, ma még nem szaporodik a család. Aztán reggel már nem kellett kinézni a garázsba, hogy tudjuk, a gyermekáldás megérkezett. Az apró "szirénák" jelezték már ajtón keresztül, hogy megérkeztek a kicsik. Mikor aztán kimentünk már hatan voltak. Úgy tűnt, az egyik életképtelen, de kiderült, hogy csak azokban a percekben született.
Azt hiszem mindenki érezte már, hogy jó lenne, ha kettő lenne belőle. Az én esetmben az egyik a kutyákkal maradhatott volna, a másik mehetett volna dolgozni. Mivel azonban ez lehetetlen, ha maradok, azért, ha megyek, azért éreztem magam rosszul. Végülis úgy tűnt a kutyacsalád ép és egészséges, így győzött a dolgozó. Elmentem hát. Pokoli délelőttöm volt. Ráadásul az audit a másik egységnél tovább húzódott. Mire odaértek, az idegességtől kishíján remegtem. Mi lehet a kutyáimmal? Azért szerencsém volt, mert két mosolygós, szimpatikus úr jött auditálni. Egy barátságos mosoly, és néhány kötetlen szó - váltottunk pár szót a kutyákról - csodákra képes. Így jó hangulatban, gyorsan végeztünk. Azért hatalmas megkönnyebbülés volt, amikor hazaértem. Mindenki jól volt. Az anyuka és a hat kölyök is. Nem akartam zavarni őket, de azért a legkisebb hangra ugrottam.
Mint kiderült azért nem volt teljesen alaptalan az aggodalom. Amire végképp nem számítottam bekövetkezett: újabb kis jövevények érkeztek, több, mint fél nappal az első hat után. Ráadásul az egyik kicsi nem is élte túl a születést. No, ez nagyon megviselt. De lassan azért a családom is és az állatorvos is ideért, ami határozottan sokat javított az állapotomon. Bután hangzik? Igen, tudod. De töredelmesen el kell ismernem, hogy engem jobban megviselt a kutyám szülése, mint őt. Legalábbis a látszat ezt mutatja.
Most este fél 10. Nyolc kiskutya van az anyukája mellett. Teljes csend van a garázsban. Nagyon nehéz megállni, hogy percenként ne nézzem meg a kis családot. De erőt veszek magamon.
Örömömet megosztandó néhány képe legyen itt a kutyákról. Az első a szülőpárról - ugyan még tavaly augusztusban -, majd az anya kölykeivel és utána a picik.
2008. február 18. Nálunk mindig történik valami. Szerencsére előfordul, hogy csak olyan, ami bármely normális családnál, így nem is hiszem, hogy mást az érdekelhetne. Aztán ha valami elkezdődik... . Most: kutyák, szomszédok, autó.
A kutyák jegyében indult az elmúlt hétvége. Két gyönyörű németjuhászunk családi örömök elé néz. Ezt eddig is tudtuk. Arra azonban nem számítottunk, hogy mindez a leghidegebb időszakban következik be, amikor is - az állatorvos, és a kiskutya.hu tapasztalt felhasználói szerint is - a kutyusnak bent kell szülnie meleg helyen. Igen ám, de ezt nálunk nem könnyű megoldani. Van ugyanis egy szenzációs öreg pulink, akié az udvar és a kutyák által használható egyetlen helység, a garázs. Mi tévők legyünk hát? A garázsba az udvarról lehet csak bemenni, a kennel a ház mellett van. Hasznos hétvégi elfoglaltságként bejáratot készítettünk a garázsba a kennelből. Bár így a garázs teljességgel megközelíthetetlen, bejutni csak a lakásból lehet, de sebaj. A nagyobb fejfájást ezután szegény öreg puli okozta. Nagyon aggódtunk(aggódunk) érte, de úgy tűnik, nem vette zokon az átmeneti kitelepítést. Szuper kutyaházat kapott. Remélhetőleg ezzel rendben is leszünk. Jöhet a vasárnap.
Jött is. Kedves szomszédunk lánya beszállt egy csodaszer-hálózatba. Áthívtak egy "bemutató előadásra". Ugyan érdekelni a legkevésbbé sem érdekelt, de a szomszédokat szeretjük, így több is veszett Mohácsnál egy óránál alapon átmentem. Nem okozott csalódást. Megismerkedhettem egy Magyarországon már jó tíz éve ismert csodaszerrel, amit döntően aloe verából készítenek, és ami mindenre jó. Csupán két apró kérdés merült fel bennem: ugyan gyógyhatása széleskörben, régóta ismert, de ha mindent gyógyít, mindenre jó, akkor miért nem úgy kezelik, miért kell a terméknek ilyen forgalmazói hálózat, miért nem tapsolnak neki, mint a rák új gyógyszerének, fogyiszernek... . A másik: hol terem meg annyi aloe vera, amennyit a féktelen emberiség elfogyaszt? Tudtommal az aloe vera termesztése egy kicsit lassabb és nehézkesebb, mint például a búzáé. A wikipédia szerint: "Az Aloe vera kis igényű, szerény növény, melyet probléma nélkül nevelhetünk magunk is. Így szükség esetén mindig van kéznél egy friss levél, mellyel a bőr leégése vagy sérülése esetén elsősegélyt nyújthatunk. Ahhoz azonban, hogy a gyógynövény hatóanyagai beérjenek, legalább ötéves kort kell elérnie.
Igényei:
Trópusi vidékeken honos növény, a mi éghajlatunkon nem télálló. A legalacsonyabb hőmérséklet, amit még károsodás nélkül elvisel 5 °C. Fényigényes növény, nyáron szabadban tartható ám nem ajánlatos tűző napra kitenni, mert a levél üde zöld színe megbarnul. Ezért nyáron, ha kint szeretnénk tartani, inkább félárnyékos helyre tegyük, vagy olyan fa alá, ahol szűrt napfényt kaphat. Nagyon jó vízgazdálkodású talajt kíván, ami azt jelenti, hogy a talaj szerkezete laza, levegős jó vízáteresztő képességű, öntözés után nem tocsog, hanem a felesleges vizet átengedi. A növényünk alatt ne álljon tálkában a víz, a cserépen átfolyó vizet feltétlenül öntsük ki a tálból vagy kaspóból! Szabadban tartva rendszeresen, de ne túl gyakran öntözzük. Azt hogy pontosan hány naponként adjunk vizet a növényünknek, nem lehet szabályba foglalni. figyeljük a földjét, hogy ne legyen állandóan nedves, viszont ha a földje elválik a cserép oldalától akkor itt az ideje az öntözésnek! Maga a növény is "árulkodik" arról, ha kevés neki a víz: a leveleinek a tapintása nem kemény, ruganyos, hanem puha és benyomható a levélszövet. Természetesen, akinek nincs módja nyáron szabadba tenni a növényt, ne csüggedjen el, egy világos szobában szintén szép nagyot tud nőni egy nyár alatt. Ha déli szobába tesszük, ne tegyük nyáron az ablak közvetlen közelébe, mert az üvegen áthatoló napsugaraktól ugyanúgy megbarnulnak a levelek, mintha kint hagynánk az udvaron, a napon. E sorok írójának az a tapasztalata, hogy nem csak dísznövényként, hanem gyógyszernövényként tartva szerencsésebb a lakásban hagyni nyáron, mert jobban használhatók a levelek gyógyításra, sebkezelésre.
A téli tartása:
Télen van a növény nyugalmi időszaka, ekkor világos és lehetőleg viszonylag alacsonyabb hőmérsékletű helyre tegyük.16-18 °C a legideálisabb. Ám ha a lakásunkban melegebb van, akkor feltétlenül világos ablak közelébe helyezzük a növényünket, mert a sötét meleg helyen a levél szövetei megnyúlnak, világoszöld gyenge hajtásokat fog hozni. Ha párás a lakás, akkor nagyon ritkán; 2-3 hetenként elég öntözni. A szárazabb klímájú lakásokban sem kell 10-15 napnál gyakrabban öntözni télen. Télen is vigyázzunk a pangó vízre, mert a gyökerek nem kapnak levegőt a vizes talajban.
Szóval nem leszek a termék vásárlója továbbra sem.
A legkeservesebb aztán a hétfő volt. Ekkor következett az autó. Reggel hat után egy picit elindultunk dolgozni. A kicsivel beszélgettem, így csak az tűnt fel, hogy Apci bekanyarodik a város utáni első parkolóba. Mi történt? Kigyulladt a szervízlámpa. Mivel másfél éve ezt szinte azonnal követte a tűz a motorházban, nem igazán örültem a válasznak. Apa sem mert továbbmenni. Assistance. Sárga angyal kb. egy órán belül. Kora reggel volt, alig múlt fél hét, de nem volt mit tenni, felkeltettük nagypapit, hogy jöjjön értünk, mielőtt odafagyunk az ülésekhez. Mire odaért kishíján belénkfagyott a lélek. De Danikának és nekem csak-csak jó dolgunk volt, papa hazahozott minket, forró tea mellett percek alatt a meleg ágyban olvadoztunk, de Apcinak meg kellett várnia a sárga angyalt. Aztán a szervíz. Megállapították, hogy semmi baj, csak kimaradt a gyújtás. Nekem nem nagy vigasz. Mindenesetre újabb kihívás, hogyan szabadulhatunk meg a nekünk már oly sok fejfájást okozó márkától. Szűk három év alatt a második autó, mindkettő "szervízlámpás". Bár, ha optimista vagyok, akkor a tendencia: szervízlámpa+tűz, szervízlámpa, és talán ezután nem történik több galiba, amíg ki nem tudjuk cserélni. Mindenesetre ha egyszer sikerül, többet ilyen autónk nem lesz.
2008. január 27. január 9-én már írtam az internetes vásárlásról, bár csak most töltöttem fel, eddig nem jutottam hozzá. De most még mindig ekörül forognak a gondolataim. A két ünnep között akadtam rá a Vatera nevű internetes „aukciósház/piactérre”. Elkezdtem nézegetni a kínálatot. Aztán rákerestem néhány dologra, ami már rég érdekelt volna, de valamiért nem sikerült még hozzájutnom. Rengeteg értékes tapasztalatot gyűjtöttem, és néhány – legalábbis számomra – értékes tárggyal lettem gazdagabb. Mindezt úgy, hogy közben rendkívül élvezem az üzletkötésnek ezt a formáját.
Izgalmas hely a Vatera. Óvatosan kell vele bánni. Könnyen elcsábít - és ez nem csak saját tapasztalat, Édesanyámat Papa alig tudja "kirobbantani" előle. A kínált dolgok skálája igen vegyes, gyakorlatilag minden megtalálható ott. Antik tárgyak között - finoman szólva is - lerobbant, használatra alig alkalmas székeket ugyanúgy meg lehet találni, mint az igazi antik, tényleg értékes bútorokat. Vannak tapasztalt eladók, akik jelzett festményeket, mesterjeles műtárgyakat, dokumentáltan eredeti Rolex órákat 1 Ft-ról indulva, akár minimálár nélkül tesznek ki az árverésre. Az egyik eladót megkérdezte valaki, hogy meri ezt megkockáztatni. A válasz igen meggyőzően az volt, hogy az árverés általában a tényleges értéket eredményezi. A licitek számát és a nyertes liciteket megnézegetve ez tényleg így is lehet. No és az árukra, ahol az olyan, garanciát vállal az eladók jó része. Ami néha még a boltokban is problémás.
No, szó ami szó, én is kipróbáltam - igaz csak kis értékekkel - a vásárlást. Az eredmény meggyőző volt. Néhány igen jó üzlet lett az eredménye. Csak néhány ezek közül: a férjem rendőr. A kölcsönadott és elfeledett A modern bűnözés című, múlt század eleji könyvre itt akadt rá. Nőises, elegáns, megbízható öngyújtót igen nehéz találni manapság. Illetve mindezt megfizethető áron. A képen is látható Ronson-t, ugyan használtan, bár ez szerintem nem csökkenti jelentősen az értékét, úgy vásároltam, hogy szerintem az eladó és én is elégedett voltam. Édesapám az órák szerelmese. Mindennapos használatra azonban nem szívesen ad sok pénzt egy-egy óráért. A Casio-t, a bolti ár apró töredékéért kaptam meg. Édesapám boldog volt tőle.
És korántsem a legutolsó szempont: akikkel kapcsolatba kerültem, mind, egytől-egyik intelligens, udvarias, kedves emberek voltak. Ha a férjem ment a kiszemelt darabért, ugyanezzel a véleménnyel jött viszza. Persze, ezen nem kell csodálkozni. A net szűr, ezt már többször megállapítottam. Vagy, ha optimistább akarok lenni, mondjam azt, hogy az egyre durvább világban egyre több ember döbben rá, hogy megéri tisztességesnek, udvariasnak lenni? Legyen ez utóbbi, még ha az előző megállapításnak nagyobb az igazságtartalma, akkor is.
2008. január 9. Magyarországon még nem nagyon elterjedt az internetes vásárlás. Pedig nem rossz üzlet, és nekem szinte csak jó tapasztalatom van.
Utálunk vásárolni. Nem szeretjük a tömeget, a sorbanállást. Immáron több éve kipróbáltam az internet áruházat, és egyre inkább ott vásárolok. Karácsony előtt ajándékért nem kellett rohangálnunk.
Az elmúlt egy-két hónapban több kisebb-nagyobb vásárlást is el kellett intéznem. Az első az egyik kolléganőm búcsúztatója volt. Kuktát és könyveket szeretett volna. A kuktát az e-bolt-ban lényegesen olcsóbban megkaptam, mint bárhol máshol. Egyébként náluk már többször vásároltunk, eddig döntően számítástechnikai alkatrészeket, eszközöket. A karácsonyi ajándékok között is volt, amit náluk rendeletem. Értesítenek a rendelésről, és az átvételről is, amire a futárszolgálattal történő kiküldés mellett Budapesten személyes átvételre is lehetőség van. A garanciafeltételek azonosak a „normális” boltok által biztosítottal. Tökéletesen elégedett vagyok velük.
Sajnos, vagy szerencsére(?) férjem és én is könyvmániásak vagyunk. Lassan – úgy tűnik – a fiunk is csatlakozni fog hozzánk ezen nem éppen olcsó szenvedélyben. No azért a könyvvásárlást is lehet olcsóbbá tenni. Erre lehetőség például a Bookline könyváruház az interneten. Alapból 20% kedvezménnyel indul az új könyvekre, ami alól – ha jól tudom – csak az idegen nyelvű könyvek és a tankönyvek képeznek kivételt. Ezen felül rendszeres további akcióik vannak, ami ez esetben további árengedményt jelent, és ez tényleg árengedmény, amit nem előz meg áremelés. Plusz, akciós kupont küldenek többé-kevésbé rendszeresen, ami plusz 10%-ot jelent. Hab a tortán, hogy több antikváriummal is kapcsolatban állnak, így a használt könyvekből is szép választékot tudnak kínálni. A szállítás és fizetés hasonló az e-boltéhoz.
Nincs értelme, és nem is tudnám felsorolni azokat az internetes üzleteket, ahol vásároltunk már. Érdemes körülnézni, hiszen itt az árak összehasonlítása is lényegesen könnyebb, mint a „valóságos” boltokban. Sokakat a fizetés „megbízhatatlansága”, a bankkártyás fizetés tart vissza. De ezen üzletek többsége lehetőséget biztosít utánvétre is, ahol ezt a kockázatot kiküszöbölhetjük. Szintén ezt támogatja – ha jól tudom, már több bank kínálatában is szereplő – web számla, illetve kártya, ahová csak az adott vásárlás ellenértékét kell áttenni, biztosítva a tulajdonost arról, hogy több pénzhez nem férhet hozzá róla senki.
Negatív tapasztalatom csak az egyik nagy könyváruház-lánc üzletével volt, ahol a futárszolgálatnak a jelzés és az üzletszabályzat ellenére a saját könyvutalványukkal fizetni nem lehetett. Mentségükre legyen mondva, hogy a kérdésre, problémára azonnal reagáltak, és felajánlották a könyvutalványok visszaváltását.
2008. január 2. Remélem az év olyan lesz, mint annak az első napjai. Nagyon jó volt a három gyermekkel. Jó volt, hogy esett a hó. Hogy sokat nevethettünk.
Szerencsés voltam, mert a vendég gyerekeknek nem kellett hazamenniük, csak ma. Így tegnap még nagyokat játszottunk. Hiába kiskamaszok már, a számítőgéptől még könnyű őket elcsábítani, ha én is játszom velük. Az évet a koccintás után léghoki bajnoksággal kezdtük - a fiam szerint ez nálunk már hagyomány. Imádták a gyerekek, hogy ők mondták meg, ki mikor következik, kivel játszik. No és a legfontosabb, hogy mi is játszottunk velük. Nagyon jó volt. A másik két kedvenc a twister és az Activity. Az éjszakát activity-vel fejeztük be. Másnap a twister egy kicsit megmozgatta a testüket, az activity pedig az eszüket. Mivel az új év hóeséssel köszöntött be, jót szánkóztunk, hógolyóztunk. Isteni volt.
Egy kicsit visszatérve a játékokra. A három gyerek között elképesztő különbségek voltak. Azok, akik többet olvasnak, nyitottabbak, sokkal könnyebben oldották meg az activity feladatait. Nem okozott nagy gondot, ha nem ismertek egy-egy szót, bátran, könnyen összerakták részeiből, ahogy lerajzoltam, elmondtam nekik. Sokkal gyorsabban kapcsoltak, sokkal eredményesebbek voltak a játékban is. És elképesztő módon lehetett érezni, melyikük mit olvas szívesebben. Nagyon élesen kijöttek a szókincsbeli különbségek. Érdekes volt nagyon.
2007. december 31. Az év nem cáfolta meg magát az utolsó napján sem. Csőtöréssel kezdődött. No azért az talán jó előjel volt, hogy a vízakna körül és az utcán ugyan mindent elárasztott a víz, de a vízművek munkatársai gyorsan itt voltak. A másik téma, ami miatt évek óta gyerekbulit csinálunk a petárda és a kutyák.
Nem lehetett rendesen vizet engedni a lakásban. Az eszembe sem jutott, hogy nálunk lehet a baj. A férjem nemsoká szólt, hogy hívjam papát, keeressen egy vízszerelőt, mert mindenhol áll a víz a vízakna körül. Az hogy állt nem kifejezés, mint egy buzgár bugyogott ki az aknából. Minden rosszban van valami jó is, itt szerencsére a Fejérvíz kollégáinak a hozzáállása volt ez. Gyorsan itt voltak, és azonnal elkezdték helyreállítani a normál állapotokat. Le a kalappal előttük. Szilveszter ide vagy oda, higgadtan, békésen, gyorsan elhárították a problémát.
Az első izgalmon túl voltunk. Már tegnap megérkezett az első vendégünk, ma, szerencsére már a csőtörés után megjött a másik fiú is. Vacsora, játék... . És az utcán éktelen folyamatos kutyaugatás. Szegény állatok teljesen megzavarodtak. Délután hatra már alig bírtak magukkal. Persze, ők nem értik, mire a nagy durrogás. Végülis én sem értem. Feltehetőleg semmi másra, mint hogy fantáziátlan emberek, kellemes szórakozás híján felesleges pénzükből másokat bosszantsanak. Szegény állatokra, akik csak akkor támadnak, vagy hangoskodnak, ha arra okuk van, senki nem gondol. Valamit tenni kell. Tavaly még csak-csak megvoltunk. Az egyik kutyát bezártuk a garázsba, a másikat pedig behoztuk. De most hárman vannak. Két hatalmas németjuhász a puli mellett. Ráadásul a lány igazi vadóc. Most mi lesz?
Minden problémára van megoldás. Végül kitaláltuk, hogy "becsomagoljuk" és elbarikádozzuk a dolgozószobát és behozzuk őket. Izgalmas volt, de sikerült. Most itt fekszenek szegények mellettünk. Nem igazán érzik jól magukat. De még mindig jobb így.
